kapubanner for mobile

Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott

A férfit többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolják.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy cégvezetővel és adminisztrátor beosztottjával szemben, akik több mint 757 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésne - írja az Ügyészség közleménye

A vád szerint a Bács-Kiskun vármegyei építőipari vállalkozás vezetője 2015-ben úgy döntött, hogy a munkavállalóit minimálbérre jelenti be azért, hogy a foglalkoztatásukkal összefüggésben felmerülő közterheket a lehető legkisebb mértékben kelljen teljesítenie. A cégvezető a „hivatalos” munkabér után az adókat és járulékokat levonta és befizette, majd a nettó bért a dolgozóinak átutalta. A bejelentett és leadózott összeg mellett azonban a munkavállalók havonta készpénzben is kaptak további munkabért. A „zsebbe” kifizetett összeg az alkalmazottak teljesítményétől függött. A kft-t irányító vádlott a kétféle bérezésről nyilvántartást is vezetett, amely havi bontásban tartalmazta az egyes munkavállalók részére adott hónapban átutalt és készpénzben kifizetett nettó bért egyaránt. Ezt a nyilvántartást a férfi átadta az adminisztrátornak, aki ez alapján kiszámolta, borítékba tette és átadta a fizetést a dolgozóknak.

A cégvezető hat éven át elkerülte a „feketén” kifizetett jövedelmek után járó munkavállalói és a munkaadói közterhek – úgy mint személyi jövedelemadó, nyugdíjjárulék, szakképzési hozzájárulás és szociális hozzájárulási adó – megfizetését, összesen 757.876.000 forinttal megrövidítve a költségvetést.

A nyomozás során gépjárműveket, ingatlanokat és értékpapírszámlát zároltak.

Az ügyészség a férfit és az adminisztátort különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja, és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyészség a céggel szemben vagyonelkobzást és pénzbírság kiszabását is indítványozta.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk