kapubanner for mobile

A gyermekek számától is függ majd a közalkalmazott törlesztőrészlete

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A gyermekek számától is függ majd, hogyan alakul az állami alkalmazottak devizahiteles törlesztőrészlete. Giró-Szász András kormányszóvivő többek között erről is beszélt a Kossuth Rádióban. A hitelterhek enyhítésére kidolgozott kamattámogatott árfolyamrögzítés részleteiről napokon belül levélben tájékoztatják az érintetteket.

A kormányszóvivő szerint a kamattámogatott árfolyamrögzítés alacsonyabb törlesztőrészletet eredményezhet, mint a végtörlesztéshez szükséges forinthitel. A lehetőségre jelentkezett hetvenezer közszolga átlagos adóssága hét és fél millió forintnyi összeg, ami után nyolcvanezer forintot fizetnek havonta. Ha ezek a közalkalmazottak végtörlesztéshez forinthitel vettek volna föl, és ennek kamata után ad támogatást a kormányzat, akkor 65-67 ezer forintra csúszott volna vissza a törlesztőrészlet. A rögzített árfolyammal és a hozzá kapcsolódó kamattámogatással pedig a következő öt évben egy átlagos hitel után fizetendő összeg átlagosan 55 ezer forintra csúszik le - mondta Giró-Szász András.

hirado.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek