kapubanner for mobile

"A kényszerítő eszközök nem visznek előrébb"

Kedden vitatta a Parlament azt a javaslatot, amely szerint három hónapra kitiltható lenne a közmunkáról az, aki ellen szabálysértési eljárás van folyamatban gyermeke iskolai mulasztása miatt, illetve amiatt, hogy nem tartja rendben a lakókörnyezetét. Az ellenzéki pártok egyhangúlag ellenezték a javaslatot.

A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott javaslat, amelyet kedden vitatott az Országgyűlés, három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat, akiknek lóg a gyermeke az iskolából vagy nem tartanak rendet a házuk körül. A törvényjavaslatot a szociális szövetkezetekkel közös irományban nyújtották be, így a két vita összekapcsolódott. Az MSZP, az LMP és a Jobbik képviselői a javaslat ellenében szólaltak fel.

Pál Béla (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy csak kényszerítő eszközökkel nem lehet megoldani a problémákat - fejtette ki. Szerinte helyesebb lenne megvizsgálni melyek az iskolakerülés okai, hogyan lehet visszaterelni az iskolába a gyerekeket, és segíteni azoknak a szülőknek, akik dolgozni akarnak. Utóbbi kapcsán rögzítette: a törvénymódosításban szereplő eszközök erre nem alkalmasak. A közmunkából való kizárás, a családi pótlék elvonásának következménye az lehet: ellátás nélkül maradnak családok, amelyek végképp nyomorogni fognak és kriminalizálódik a helyzetük - figyelmeztetett.

Kiss Péter (MSZP) is problémásnak látta a közfoglalkoztatással kapcsolatos szabályok módosítását. A politikus szerint a javaslat nem nyújt a gyermekek számára értékelhető megoldást, és nem szolgálja a családok közötti egyenlőtlenségek leküzdésének célját.

Bertha Szilva (Jobbik) szerint a kormány nem munkának tartja a közmunkát, hanem segélynek, ezért is büntethetik a közmunkától való eltiltással az embereket.

Sneider Tamás (Jobbik) szintén nem értett egyet azzal, hogy kizárják a közmunkából azokat, akik nem járatják a gyereküket iskolába, szerinte pont az ellenkezőjét kellene tenni, és éppen azoknak kellene munkára kötelezni, akiknek a gyereke nem jár iskolába.

Szél Bernadett független képviselő, LMP-s politikus kifogásolta, hogy a szociálpolitikának álcázott büntető-intézkedést összekapcsolták a szociális szövetkezetekről szóló javaslattal.

Az LMP-s politikus szerint ez a végső arculcsapása az embereknek, valamint teljesen abszurd és elfogadhatatlan, hogy a kormány megvonná az emberektől a közmunkát, mert nincs rendben a hátsó udvaruk, hiszen szerinte sok esetben a lakókörnyezet milyensége is "pénzkérdés".

Miből fognak ezek az emberek, vagy családok megélni, ha elveszik tőlük ezt a "nyomorúságos közmunkabért" is - tette fel a kérdést Szél Bernadett. Hozzátette: ráadásul ezeknek az embereknek legtöbbször gyermekük is van, akiktől az utolsó betevő falatot veszi el a kormány ezzel az intézkedéssel.

Tállai András államtitkár a gyerekek iskolai mulasztása miatti közmunkából való kizárással kapcsolatban azt mondta: a családfőknek kell felelnie azért, hogy mindenki, a gyerek is elvégezze a feladatát a családban, szerinte a szabályozás nem aránytalan ezzel a társadalmi problémával szemben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk