kapubanner for mobile

A kormány felszólította a Libertyt, hogy fizesse ki a Dunai Vasmű dolgozóit

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány a leghatározottabban felszólítja a Lyberty Steel acélipari vállalatot, hogy fizesse ki a Dunai Vasmű dolgozóit, eleget téve a törvényi kötelezettségének - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A Liberty cégcsoport tavaly június végéig jelentős kormányzati támogatást kapott, amellyel sikerült megőrizni a vállalat munkahelyeit, az érintett családok megélhetését - idézi fel a szaktárca.

Kiemelték, hogy az indiai-brit cégcsoport eddig nem tartotta be sem a Vasmű fejlesztésével kapcsolatos ígéreteit, sem a termelés újraindításával kapcsolatos kötelezettségeit, ehelyett az elmúlt időszakban folyamatosan hitegette a közvéleményt. A Dunai Vasmű jelenlegi tulajdonosa állítása szerint nem tudja kifizetni a cég több ezer dolgozójának bérét. Ez elfogadhatatlan, a kormány felszólítja a Libertyt, hogy tegyen eleget kötelezettségének és fizesse ki a dolgozók bérét - hangsúlyozta közleményében a minisztérium.

A kormány mindenre felkészült, a dolgozók védelme érdekében készen áll az azonnali beavatkozásra, így szükség esetén a Bérgarancia alapból ismételten segítséget nyújthat.

A kormány látva a vállalat utóbbi időszakban mutatott hozzáállását, már korábban megteremtette a bérek kifizetésének jogi lehetőségét, így szükség esetén haladéktalanul cselekedhet. Október elején megszületett az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a gyorsított intézkedési lehetőséget csődeljárásnál, hogy a kirendelt vagyonfelügyelő haladéktalanul intézkedni tudjon a bérek mielőbbi kifizetése érdekében. Amennyiben erre sor kerül, úgy elkerülhetetlenné válik, hogy a Liberty cégei rövid időn belül felszámolás alá kerüljenek.

A kormány, ahogy eddig is, úgy ezek után is a dolgozók pártján áll és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki megkapja a neki járó bérét - olvasható az NGM közleményében.

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek