A kormány szerint jobban, a Fidesz szerint rosszabul járnak a nyugdíjasok
A kormány szerint 8,4 százalékkal több pénz jut jövőre a nyugdíjra, amely 4,9 százalékos emelést jelent és 760 ezer ember kap többletemelést. A Fidesz szerint viszont 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára, mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az igazságossági nyugdíjprogram jövőre összesen 37 milliárd forintos többletemelést jelent mintegy 520 ezer öregségi-, és további 240 ezer rokkantsági nyugdíjasnak. Január elsejétől ugyanis azok ellátása, akik 1991 és 1996 között vonultak nyugalomba, a szokásos emelésen felül is tovább növekszik, attól függő mértékben, hány évig dolgoztak. Akinek 29 évnél több szolgálati ideje van, az többletévenként további fél százalékos, legfeljebb 10 százalékos extra emelést kap. Eközben az árak átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek a kormány inflációs prognózisa szerint - hívta fel a figyelmet Daróczi Dávid.
Január elsejétől változik a nyugdíjnál figyelembe vehető százalékos mérték is: míg jelenleg a negyven évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkezők esetében évente másfél százalékkal emelkedik a nyugdíj mértéke, addig ez 2008-tól két százalékra nő. Az új szabály szerint azok járnak jobban a nyugdíj megállapítása során, akik hosszabb szolgálati idővel rendelkeznek. A rendszer így arra ösztönzi a munkaképes korú embereket, hogy aktívak maradjanak, és később hagyják csak el a munkaerőpiacot - fejtette ki Daróczi Dávid.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a januártól érvényes szabályok több ellentmondást is kiküszöbölnek. Példaként említette, hogy az utolsó három év keresetei is valorizáltan számítanak majd bele a nyugdíjkiszámítás alapjába, ugyanakkor a nyugdíj nettó összegét a jövőben a teljes nettó jövedelemből számítják ki.
A Fidesz másképpen látja
A fideszes Iván László szerint viszont 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára, mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak. Mint mondta, 2008-ban nyugdíjra 2677 milliárd forint áll rendelkezésre, amely valóban több, mint a tavalyi, de ez nem fedezi a nyugdíjasokat érintő inflációt, ami jövőre elérheti a 12-13 százalékot. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az új nyugdíjszámítási módszer bevezetésével nyolc százalékkal csökken a január elsejétől a nyugdíjba menők járadéka. Emiatt arra is számítani kell, hogy aki teheti, az idén elmegy nyugdíjba, növelve a nyugdíjasok három milliós rétegét.
Az ellenzéki politikus hozzátette: emellett a kormány a dolgozni akaró nyugdíjasokat is sújtja, hiszen ha az éves jövedelmük eléri a minimálbér 12-szeresét, akkor megvonják a nyugdíjukat.
- Ezt mi nem tarjuk valódi nyugdíjreformnak, ez egy toldozgató-foldozgató megoldás, amiben nincs rendszerszemlélet, nincs tartósan követhető hatásvizsgálatokra támaszkodó előretervezés -fejtette ki Iván László.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 2 hónapja
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 2 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hónapja
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 3 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Érkezik a karácsonyi csomag a nyugdíjasoknak – több százan kapnak ajándékot 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?