kapubanner for mobile

A középgeneráció uralja a belföldi cégeket

A felmérés szerint az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős.

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz - derül ki az Opten összesítéséből.
A céginformációs társaság adatai alapján az X-eseké a legnagyobb rész a cégtulajdonosok, és a cégjegyzésre jogosultak között, de már túljutottak a csúcspontjukon. A második legnépesebb csoport azonban még nem az utánuk következő Y-generációé, hiszen az 1960 előtt született Baby Boom nemzedék még aktívan foglalkozik céges ügyekkel. A Opten céginformációs szakértője, Pertics Richárd úgy látja, hogy a nyugdíjas vagy ahhoz közelítő generáció még nem tudja, vagy nem meri továbbadni a teendőket.

Az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős, 100 millió forint árbevétel fölött még majdnem annyian vannak, mint az X-generáció tagjai. Az 1980 utániak azonban a cégjegyzésre jogosultak között már mostanában a második helyre kerülhetnek, és a cégtulajdonosok sorában is csak pár évet kell várni erre - írták. A közlemény kitért a cégalapítók életkori megoszlására is, mivel közöttük az 1980 előtti és utáni nemzedék csaknem azonos arányban van jelen, és már megjelent az ezredforduló nemzedéke is. Az 1960 előttiek ebből a kategóriából már szinte teljesen kiszorultak.

Az Opten az életkori összesítés jelentőségét a nemzedékek eltérő vezetői magatartásával magyarázza. Mindegyikük más körülmények között nőtt fel, más tapasztalatokat szerzett, és ez a vállalatok szervezeti kultúráját is meghatározza - olvasható a közleményben.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk