A lengyeleknél megszavazták a jövedelemadó-mentességet a 26 év alattiak számára
Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára, az előírások, amelyek mintegy 2 millió fiatalt érintenek, augusztus elején lépnek hatályba.
A munkaviszony, illetve a megbízási szerződés alapján kifizetett jövedelem utáni, jelenleg 18 százalékos adó befizetése alól a 26 év alattiak a 85,5 ezer zlotyt (mintegy 6,5 millió forint) meg nem haladó évi kereset esetében mentesülnek. A küszöböt meghaladó jövedelem az általánosan érvényes adószabályok alá esik majd.
A munkavállaló fiatalok továbbra is kötelesek a társadalombiztosítási járulékokat befizetni.
Becslések szerint az új szabályok évi 2,45 milliárd zloty (186 milliárd forint) bevételkiesést jelentenek az államháztartásnak.
Mateusz Morawiecki kormányfő a parlamenti vita során a fiatalok munkapiaci esélyeinek növelését nevezte a módosítás fő céljának. "Óriási veszteségnek" nevezte, hogy az utóbbi években mintegy 1,7 millió fiatal lengyel utazott ki nyugat-európai országokba munkavállalás céljával.
Az új adószabály kiegészíti azt a gazdaság- és társadalompolitikai csomagot, amelyet a kormányzó Jog és Igazságosság a májusi európai parlamenti (EP) választást, és egyben az őszi lengyel parlamenti választást megelőző kampány elején hirdetett meg.
A csomag keretében július 1-jétől családi bevételtől függetlenül, minden 18 éven aluli gyermekre kiterjesztették az 500+ nevű, havi 500 zlotys (36 ezer forintos) támogatással járó családtámogatási programot. A járulékot négy nap alatt, csütörtökig több mint 1,3 millióan kérvényezték a 3,2 millió újonnan jogosult személy közül.
Május elején a minimálnyugdíj összegének megfelelő, 1100 zlotyt (mintegy 81 ezer forint) érő plusznyugdíjakat fizették ki.
Kezdeményezték a minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelését is. A minimálbér 2020-tól kétszáz zlotyval emelkedne, bruttó 2450 zlotyt (186 ezer forint) tenne ki. Bejelentették továbbá, hogy ősztől havi 500 zlotyval emelik a felnőtt, súlyos fogyatékkal élők támogatását is.
A kormánypárt a csütörtöki parlamenti vita során kilátásba helyezte: hamarosan nekilátnak azon tervezet kidolgozásához, amely 17 százalékosra csökkentené a személyi jövedelemadó kulcsát.
Az adókedvezményeket, a társadalompolitikai intézkedéseket a tervek szerint a gazdasági növekedésből, a megnőtt fogyasztással járó bevételekből, az adórendszer - elsősorban az áfa-beszedés - tökéletesítéséből, valamint a bürokratikus költségek csökkentéséből finanszírozzák.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 6 napja
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 6 napja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 6 napja
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?