kapubanner for mobile

A MÁV Cargo és a szakszervezetek megállapodtak

A MÁV Cargo Zrt. és a területükön működő három reprezentatív szakszervezet képviselői aláírták kedden a 2008. évi bérfejlesztésről szóló megállapodást, illetve megkötötték az új kollektív szerződést határozatlan időre - mondta Apavári József, a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Apavári József elmondta: a részletekben 2007. december 20-án már megegyeztek a szakszervezetekkel, de a társaság privatizációs szerződése miatt kedden írták alá a megállapodásokat.

A 2008. évi bérmegállapodás egyebek között 4,5 százalék átlagos bérfejlesztést tartalmaz, újabb munkakörökre terjesztik ki a teljesítményhez kötött ösztönzést, illetve évi 268 ezer forint választható béren kívüli juttatást adnak a munkavállalóknak.

A MÁV Cargo Zrt.-nél a munkaadón kívül három reprezentatív szakszervezet - a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), a Vasutasok Szakszervezet és Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - képviselői írták alá a megállapodást.

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta: a MÁV Cargónál azért lehetett megállapodni, mert a 2006. január elsején történt kiszervezésnél a dolgozók megkapták a 10 százalékos bérfejlesztést, a társaság értékesítéséből a dolgozók a tőke öt százalékának erejéig részesedést kapnak, ami átlagosan 2,5 havi bérnek, mintegy 700 ezer forintnak felel meg munkavállalónként.

Gaskó István hozzátette, hogy a többi MÁV-társaságnál is hasonló feltételeket követelnek.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek