A munkáltatóé lesz a SZÉP-kártyákon maradt pénz
A Széchenyi pihenőkártya szabályairól szóló rendelet legújabb módosítása szerint az első évben, vagyis 2011-ben feltöltött összegeket május végéig el lehet költeni. Egy másik módosítás pedig azt írja elő, hogy a végül el nem költött összeget a kártyakibocsátó bank köteles visszaküldeni a munkaadóknak - tudta meg a Napi Gazdaság.
Most ezeket az összegeket nem könyvelhetik el a kibocsátók. Az intézkedés mögött alighanem az áll, hogy a kormány egyáltalán nem akarta, hogy úgy tűnjön: a bankok lenyelik a bennragadt pénzt. Azt több ízben is hangsúlyozták egy a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. által szervezett konferencián, hogy a határidőt minden évben kitolják, ha szükséges.
A kimutatások szerint néhány tízmillió forint ragadt csak benn a 2011-es feltöltésekből, ezt, illetve ami ebből még megmaradt, kapják vissza május végét követően a munkaadók. Hogy ők mit kezdenek ezzel, más kérdés. A rendelet nem tartalmaz előírást arra nézve, hogy a munkaadók az összeget tovább kell adják a munkavállalóknak. A számviteli szabályok szerint ezt az összeget a munkaadónak rendkívüli bevételként kell elkönyvelnie és utána meg kell fizetnie az adót. Az már nem ennyire egyszerű, hogy ha mégis tovább akarja adni az összeget, akkor azt miként tudná megtenni.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?