kapubanner for mobile

A munkáltatót tájékoztatni kell a gyanúsításról

Az Országgyűlés keddi törvénymódosításainak egyike kimondja, hogy hogy a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról.

A képviselők 131 igen szavazattal, 43 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett fogadták el Trócsányi László igazságügyi miniszter kezdeményezését.

A tárcavezető előterjesztésében hangsúlyozta, hasonló bejelentési kötelezettség az eddigi jogszabályokból is levezethető, de a módosítás ezt most egyértelművé teszi, elmulasztását pedig szankcionálja, a munkáltató tájékoztatásának elmulasztását ugyanis fegyelmi vétségnek nevezi. Jogszabályba foglalták továbbá, hogy a megalapozott gyanú közlését követően az ügyésznek is haladéktalanul tájékoztatnia kell az érintett munkáltatóját.

A változtatástól a kormány foglalkoztatottjai feddhetetlenségét, a közszférába vetett bizalom erősödését várja.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek