A népszerű gyerekekből boldog felnőtt lesz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyértelmű összefüggés van a gyermekkori pozitív közösségi kötődések és a felnőttkori közérzet között - állapították meg ausztrál kutatók egy hosszú távú tanulmány alapján.
Boldogabb felnőttekké cseperedtek azok a gyerekek, akiket szüleik és tanáraik népszerűnek és öntudatosnak ítéltek meg, továbbá azok a fiatalok, akik jól beilleszkedtek az iskolába, családjukba, egyesületekbe. Nem találtak ugyanakkor lényegi összefüggést a felnőttkori boldogság és a korai beszédfejlődés, illetve az iskolai teljesítmény között - írta Craig Olsson, a melbourne-i Deakin Egyetem fejlődéspszichológusa a Journal of Happiness Studies című internetes szaklapban.
A gyermekkori beszédfejlődés csak csekély mértékben függ össze a fiatalok közösségi beilleszkedésével. A tanulmány azt a benyomást kelti, hogy az intellektuális és a közösségi fejlődés egymással párhuzamosan megy végbe anélkül, hogy szoros kapcsolat lenne köztük.
A kutatók szerint a képzés folytonosságának hatása erősebben megmutatkozik, mint a szociális körülményeké. Az eredményekben nem mutatkozott lényegi különbség férfiak és nők között - írta a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at).
A családból adódó hátrányok a gyerekek közösségi kötődésére és beszédfejlődésére egyaránt hatással vannak, és közvetetten a serdülőkorra is kihatnak. A korai családi környezet kiemelt fontossággal bír a serdülőkor szempontjából - írták a kutatók.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?