kapubanner for mobile

A pártok nem tudják megoldani a volt Malévosok ügyét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Malév volt dolgozóit tömörítő szakszervezet szerint a napokban megjelent kormánypárti és ellenzéki javaslatok ugyan ígéretesek, de a problémáikra továbbra sem jelentenek azonnali megoldást.

A Malév Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezetei keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a volt dolgozók a követeléseiket eddig sem egyes pártokkal, hanem az állammal szemben fogalmazták meg, és nem akarják ügyüket pártpolitikai csatározások középpontjába helyezni. Hozzátették: örömmel vették a Fidesz és az Együtt-PM választási ígéretét, amelyben megoldást sürgettek a járandóság rövid határidővel való kifizetésére.

Emellett viszont elkeserítőnek tartják, hogy a kormánypárt nincs tisztában a hatályos bérgarancia törvénnyel, annak felhasználhatósági feltételeivel, mivel a bérgarancia-alapból a szabályok szerint már nem kaphatnak pénzt. A törvény módosítására vonatkozó ígéretet üdvözölték és a benyújtandó törvényjavaslat támogatását kérték a képviselőktől.

Emellett az érdekképviselet jelezte: továbbra is megtartják a március 29-ére, a Malév 68. születésnapjára bejelentett vonulásos demonstrációjukat, mivel több mint ezer volt Malév-dolgozó még mindig nem kapta meg jogos jussát.

Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa múlt hétfőn azt mondta, az Együtt-PM megemelné az állásukat elvesztőknek maximálisan kifizethető támogatás összegét és a csődtörvény módosítását szorgalmazza. Emellett a politikus abszurdnak nevezte, hogy miközben az állam 650 milliárd forintot fordított cégek államosítására, ennek töredékét sem volt képes kifizetni a Malév volt dolgozóinak, akiknek ez jogosan jár.

A Fidesz szintén múlt hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a követelések kiegyenlítésére a törvényi előírásoknak megfelelően a bérgarancia-alap biztosít fedezetet.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek