A pedagógus-szakszervezet kikelt a Klik ellen
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a többletmunka elismerésére vonatkozó kezdeményezése - amelyet eljuttatott a köznevelésért felelős miniszternek -, eredménytelen maradt.
Galló Istvánné, a PSZ elnöke május 10-én kérte arra a tárca vezetőjét, hogy azok a pedagógusok, akiknek korábbi szerződésük szerint járna, kapják meg a béren kívüli juttatásaikat. Erre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azóta ígéretet tett.
A tömörülés a kialakult helyzetben értelmezhetetlennek tartja a Klik azon sajtóközleményét, amely szerint "a Klik kiemelten figyelt arra - a kormány célkitűzéseivel összhangban -, hogy a fenntartóváltás senkinek ne eredményezzen jövedelemcsökkentést".
Ennek bizonyítéka az is - folytatták -, hogy az állami intézményfenntartó központ (Klik) - annak ellenére, hogy az a korábbi fenntartók általános jogutódja - január óta nem fizeti ki a kollektív szerződések, illetve külön megállapodások alapján járó béren kívüli juttatásokat az intézményekben dolgozó közalkalmazottaknak.
A szakszervezet hétfői állásfoglalásában felidézte, hogy a köznevelés intézményeinek 2013. január 1-jei állami fenntartásba vételét átgondolatlan, előkészítetlen intézkedésnek tartotta, és ezekre a tényekre fel is hívta a döntés-előkészítők, a döntéshozók figyelmét.
A béren kívüli juttatások késedelmes kifizetésének tényén nem változtat az sem, hogy - többek között a Pedagógusok Szakszervezetének többszöri jelzése, követelése eredményeként - az elmaradt járandóságokat utólag egy összegben mégis kifizetik - írták.
Erre azok a teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatottak jogosultak, akik 2012. december 31-én közalkalmazotti jogviszonyban álltak valamely, 2013. január 1-jével a központ fenntartásába került köznevelési intézménnyel, és 2012-ben kollektív szerződés vagy egyedi munkáltatói döntés alapján béren kívüli juttatásban részesültek.
A PSZ sajnálatosnak tartja, hogy a kormány figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a köznevelési intézmények tanítási évben történő átvétele, és ehhez kapcsolódóan valamennyi intézményi dokumentum rövid idő alatt történő felülvizsgálata rendkívüli munkaterheket rótt a köznevelési intézmények vezetőire és dolgozóira. Ezért méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a többletmunka elismerésére vonatkozó kezdeményezése - amelyet eljuttatott a köznevelésért felelős miniszternek -, eredménytelen maradt.
Közleményükben kitértek arra is, a szakszervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2013. szeptember 1-jén induló új tanítási évre aláírják azt a kollektív szerződést, amelyben valamennyi, állami fenntartásban működő köznevelési intézményben foglalkoztatott tekintetében rendeződnek a béren kívüli juttatások is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 3 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?