A szlovákok visszatértek a többkulcsos adózásra
Megszüntette az egykulcsos adórendszert a szlovák kormány, emellett más adóváltozásokat is bevezettek. A döntés hátterében az államháztartási hiány csökkentése áll.
A 19 százalékos egységes adókulcsot Mikulas Dzurinda második kormánya vezette be 2004-től. A 19 százalék nemcsak a személyi jövedelemadóra, de az áfára és a társasági adóra is vonatkozott. A mostani második, 25 százalékos adókulcs a havi 3310,40 eurót meghaladó jövedelemrészre lesz érvényes.
A szlovák kormány döntésének hátterében az áll, hogy Pozsony szeretné három százalék alá szorítani az államháztartási hiányt ebben az évben. Ennek érdekében más változtatásokat is bevezettek: az egyéni vállalkozók számára emelkedik a minimális járulék összege, többe kerül majd mind a társadalom-, mind az egészségbiztosítás. A megbízási szerződés alapján dolgozóknak viszont ugyannyi járulékot kell majd fizetniük, mint az alkalmazottaknak.
Új Szó/Világgazdaság
A szlovák kormány döntésének hátterében az áll, hogy Pozsony szeretné három százalék alá szorítani az államháztartási hiányt ebben az évben. Ennek érdekében más változtatásokat is bevezettek: az egyéni vállalkozók számára emelkedik a minimális járulék összege, többe kerül majd mind a társadalom-, mind az egészségbiztosítás. A megbízási szerződés alapján dolgozóknak viszont ugyannyi járulékot kell majd fizetniük, mint az alkalmazottaknak.
Új Szó/Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?