"A ti politikátok - a mi nyomorunk" - országszerte demonstráltak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA minimálbér és a munkanélkülieknek járó, illetve szociális juttatások megemelését és az üzemanyag jövedéki adójának csökkentését követelték egyebek között a Szolidaritás szakszervezet szerdai országos demonstrációjának résztvevői Lengyelországban.
A 16 vajdaság székhelyén mintegy 50 ezer szakszervezeti aktivista vonult fel "A ti politikátok - a mi nyomorunk" jelmondattal a vajdasági hivatalok (Varsóban a kincstárügyi minisztérium) elé, ahol petíciót adtak át követeléseikkel, illetve röplapokat osztogattak, a kormány "embertelen politikája" ellen tiltakozva. Aláírásokat is gyűjtöttek ahhoz az állampolgári kezdeményezésként benyújtandó törvénytervezethez, amely a GDP növekedéséhez kötné a minimálbér emelését.
A tüntetések nagy hangerővel, de békésen zajlottak le, és városonként további követelésekkel egészültek ki, mint például a privatizáció leállítása, atomerőmű építésének tilalma, a vasúti és autóbusz közlekedés vagy az egészségügyi ellátás javítása.
A Szolidaritás, mely már csak árnyéka egykori önmagának, jelentősen élénkítette tevékenységét az őszi választások előtt, megsűrűsödtek a jobbközép liberális lengyel kormány elleni akciók. Piotr Duda, a szakszervezet új elnöke igyekszik ugyan egyenlő távolságot tartani a politikai táboroktól, és azt mondta, hogy a szakszervezet logója nem lesz senki tulajdona, mégis hozzátette: "a munkásoknak nem jó, ha liberálisok kormányoznak".

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?