kapubanner for mobile

A vállalatnak is jót tesz a rendszeres sportolás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kétszeres, akár háromszoros megtérülést is hozhat a munkavállalók egészségébe fektetett összeg egy-egy vállalatnak. Ráadásul a dolgozók rendszeres mozgása növeli a kreativitást, szerepet játszik a hatékony munkavégzésben és közösségépítő hatása van.

Minden egészségfejlesztő programra költött dollárral 3,27 dollár egészségügyi kiadás és 2,73 dollár hiányzás miatti kiadás spórolható meg hosszú távon – derül ki egy nemzetközi kutatásból. Több felmérésből is bebizonyosodott, hogy nem csak az egyén számára, hanem gazdaságilag is kifizetődőek a munkahelyi egészség- és mozgásprogramok.

A sport támogatása mellett szól az is, hogy a jelen gazdasági helyzetben kiemelt szerepet kap a munkaerő teljesítménye. Egy egészséges és elégedett alkalmazott pedig bizonyítottan produktívabb, kreatív és innovatív munkát képes végezni.

Nem elhanyagolható a rendszeres mozgás és a munkahelyi stressz kapcsolata sem: számos tanulmány kimutatta, hogy az aktívan sportolók kevesebbet idegeskednek, és jobban kezelik a stresszhelyzeteket is. Utóbbiakból pedig akad bőven a cégeknél: az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség 2013-as jelentése szerint ugyanis az európai munkavállalók több mint fele gondolja úgy, hogy munkahelyén általános jelenség a stressz, 55 százalékuk pedig azt vallotta, hogy ezt egyáltalán nem kezelik jól a vállalatoknál. A rendszeres mozgás támogatása és az arra való figyelemfelkeltés nem a kezelésben, hanem a stressz, a feszült légkör kialakulásának megakadályozásában nyújt nagy segítséget.

A munkahelyi sport támogatásának egyik leggyakoribb és legkézenfekvőbb formája, ha juttatásként kombinált bérleteket biztosítunk a munkavállalók számára. Ilyen kombinált bérlet a Sportkártya is, mellyel országszerte több, mint 200 helyen választhatunk a fitnesz és wellness komplexumoktól kezdve a squashon át a jógáig számtalan mozgásforma közül. Legjobb benne, hogy nem kell meghatároznunk konkrét mozgásformát a munkavállalónak, maga választhatja ki a számára legszimpatikusabbat, akár kombinálhatja is.

A 2013-as Legfittebb Munkahely felmérés szerint legtöbben az időhiány miatt nem sportolnak rendszeresen hazánkban. A munkahelyhez közeli sportolási lehetőségek biztosításával a Sportkártya ezt a problémát is át tudja hidalni, csakúgy, mint a második és harmadik helyen kifogásként említett pénz- és a megfelelő lehetőségek hiányát.

„A Sportkártya alapvető célja a rendszeres és változatos mozgás támogatása mellett egyfajta szemléletváltás elősegítése is hazánkban. Fontosnak tartjuk, hogy a kis- és középvállalkozásoktól a nagyvállalatokig minden magyar cég felismerje a mozgás támogatásában rejlő hosszú távú előnyöket, és fektessen valódi energiát olyan programokba, melyek dolgozói egészségének megőrzésére irányulnak” – nyilatkozta Czakó Márton, a Sportkártya koncepció kidolgozója.

2010-es bevezetése óta mára több mint 13 ezer aktív Sportkártya használó van hazánkban, a kombinált bérletettel rendelkezők száma pedig évről évre növekszik. A kártya tulajdonosainak elégedettségét jól mutatja, hogy negyedük már több mint 2 éve használja aktívan a szolgáltatást.

További információ: http://www.sportkartya.eu/

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek