A válság elvitte a cégek felét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem tudott megbirkózni a válsággal és befejezte működését - írja az index.hu
AZ Opten céginformációs szolgáltató cégnyilvántartási adatai szerint a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka fejezte be működését hivatalosan, de emellett további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek papíron még ugyan léteznek, de gyakorlatilag semmilyen termelés nem folyik már náluk. Ez annyit jelent, hogy a válság előtt még létező cégek fele mára eltűnt.
Az egyes ágazatokra különböző mértékben van hatással a válság: nehéz a helyzete az építőiparnak, a fuvarozás és a az élelmiszer-feldolgozás heyzete sem éppen rózsás. Ezzel szemben a kevésbé tőkeigényes, szellemi tevékenységre alapuló szektorok még úgy-ahogy fenntartják fejüket a víz alól. Elképesztő különbségek vannak azonban szektorokon belül is: a cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások ellehetetlenülnek, olvasható a közleményben. Ennek az oka abban keresendő, hogy azok a cégek tudnak fennmaradni, melyek jól választják meg partnereiket. Elég hozzá egyetlen kifizetetlen számla, rossz partner és a cég ehúzhatja a rolót, aztán az ő csődje láncreakciószerűen hozza magával a többiek ellehetetlenülését.
index.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?