A Volánbusz dolgozói is sztrájkba léphetnek
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet idén és jövőre is 20-20 százalékos béremelést szeretne elérni. A sztrájkról kedden dönthetnek.
Több száz dolgozói gyűlt össze hétfőn a Volánbusz budapesti székháza előtt, hogy hangot adjon követelésének a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAkSZ) felhívására - számolt be róla a Mérce. A szakszervezet elnöke, Dobi István azt mondta, 20 éve várnak rá, hogy annyit keressenek, mint az Európai Unióban dolgozó kollégáik. A cég által beígért idei 10, jövőre pedig 5 százalékos béremelési javaslatot nem írták alá, ehelyett azt szerenék, hogy idén és 2023-ban is 20-20 százalékkal emelkedjen a bérük. Dobi István hozzátette, hogy ez még nem fedezi az inflációs hatásokat, amiket a doglozók elszenvedtek, és lehetne 50 vagy 100 százalékos béremelést is kérni, a buszvezetők 1650 forintos órabérét pedig megalázóan alacsonynak tartja.
A szakszervezet elnöke a hétfőt adta meg határidőnek, ameddig leülhet velük egyeztetni a cégvezetés, különben ma bejelenthetik a sztrájk előkészítését. Ha munkabeszüntetésre kerül sor, eleget tesznek az az elégséges szolgáltatás kötelezettségének, de azzal támogatják a sztrájkot, hogy nem tankolják meg az autóbuszt, nem takarítják ki a belső területét - ami egyébként sem az ő feladatuk lenne- továbbá vizsgálják annak a lehetőségét, hogy megtagadják a jegykiadást a buszokon.
Mérce
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
