kapubanner for mobile

A vártnál gyorsabban csökken a munkanélküliség az EU-ban

Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben áprilisban márciushoz képest. Jelenleg több mint 13 millió ember állástalan ezekben a tagállamokban, a teljes EU területén pedig 15,3 millió.

Az euróövezetben az áprilisi munkanélküliségi ráta szezonálisan kiigazítva 8 százalékra csökkent a márciusi 8,1 százalékról - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Elemzők azzal számoltak, hogy a mutató 8,1 százalékon marad.

Egy éve áprilisban 7,3 százalék volt ugyanez az adat.

munkanélküliség EU

Az euróövezetben a munkanélküliek száma 13 millió 30 ezerre esett a márciusi 13 millió 164 ezerről, az Európai Unióban pedig a márciusival megegyező, 7,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta áprilisban. A közösség teljes területén a munkanélküliek száma 15 millió 380 ezer főre rúgott, ami 165 ezerrel kevesebb a márciusinál.

Tavaly áprilisban 6,7 százalék volt a munkanélküliség az EU-ban.

A legmagasabb munkanélküliséget - 15,4 százalékot - Spanyolországban mérték, a legalacsonyabbat pedig Lengyelországban, ahol 3,1 százalék az állástalanok aránya. 

Az Eurostat honlapja szerint Magyarországon a munkanélküliségi ráta a márciusi 4,1 százalékról áprilisban 4,3 százalékra nőtt, a munkanélküliek száma pedig 195 ezerről 208 ezerre emelkedett.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk