Agyonlőtte volt cége három vezetőjét egy elbocsátott igazgató
Agyonlőtte volt vállalatának három vezetőjét csütörtökön Zólyomban a cég elbocsátott ügyvezető igazgatója.
Az eset nem sokkal nyolc óra után a TC Trade vállalat Jesenského utcai irodájában történt. Marián Slobodník besztercebányai kerületi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a tragédia azután történt, hogy Ivan H., a vállalat volt ügyvezető igazgatója reggel bement a céghez, és ott - egyelőre tisztázatlan körülmények között - összeveszett a vállalat három új vezető alkalmazottjával, majd fegyvert rántott, és mindhárom férfit lelőtte.
A történtekről az egyik áldozat - a lövöldözés idején a szomszéd irodában tartózkodó - felesége értesítette a rendőrséget és a mentőket. A helyszínre érkező mentők mindhárom férfi esetében már csak a halál beálltát tudták megállapítani - közölte az esettel kapcsolatban a mentőszolgálat.
A tettes, aki legálisan tartott fegyverével követte el tettét, a helyszínen várta meg a rendőrség kiérkezését, és nem tanúsított ellenállást letartóztatásakor. Az elkövető 10 évig volt a cég ügyvezető igazgatója, egészen idén februárig, amikor elbocsátották. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség úgy tudja, hogy a veszekedés, majd az azt követő hármas gyilkosság hátterében az elkövető és az áldozatok közötti anyagi vita állhatott.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?