kapubanner for mobile

Alapellátó központokba szerveződnének a szombathelyi gyermekorvosok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szombathelyi házi gyermekorvosokra 800-900 ellátandó gyerek helyett jelenleg 1300-1400 jut.

Három alapellátó központba szerveznék tevékenységüket a szombathelyi házi gyermekorvosok, akik a vasi megyeszékhelyen is tapasztalható orvoshiány miatt egyeztettek az önkormányzat vezetésével. A gyermekorvosi alapellátásban részt vevő orvosok korábban - a sajtóban is megjelent - levélben fordultak a képviselőkhöz, amelyben leírták, hogy a 16 gyermekorvosi praxisból jelenleg három betöltetlen, további négy pedig az orvos életkora miatt hamarosan megüresedhet.

Jelenleg helyettesítésekkel, egymást váltva oldják meg az ellátást, így az ajánlott 800-900 ellátandó gyerek helyett 1300-1400 jut rájuk, és nem tudják kivenni a szabadnapjaikat sem. A levélben az érintett orvosok azt javasolták: hozzanak létre három gyermekorvosi alapellátó központot, amely öt-hat körzetet látna el, diszpécserszolgálattal, védőnői központtal, két-három, közösen alkalmazott szakdolgozóval. Mint írták, a rendszer működőképességének megőrzéséhez szükség lenne fiatal gyermekorvosokra, de egy új, összevont struktúrában könnyebben megoldhatók lennének a helyettesítések is, illetve az ilyen központok munkájába - képzésük részeként - szakorvosjelöltek is bekapcsolódhatnának.

Pölöskey Péter, a levelet aláíró gyermekorvosok egyike az önkormányzati vezetőkkel folytatott megbeszélés után az MTI-nek bizakodóan nyilatkozott, azt mondta, az önkormányzat késznek mutatkozik megteremteni a szükséges anyagi feltételeket, és a megbeszélések folytatódnak. A hétfői találkozóról Kéner Balázs, a városháza kommunikációs vezetője az MTI-vel annyit közölt, "korai lenne részükről bármiféle állásfoglalás vagy döntés előrevetítése", vizsgálják a helyzetet és az érintett gyermekorvosok bevonásával dolgoznak a megoldáson.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek