kapubanner for mobile

Alaptörvénybe foglalták a hallgatói szerződéseket

Az alaptörvényben rögzítette a parlament hétfőn a hallgatói szerződések lehetőségét.

A hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás szerint a felsőoktatási tanulmányok állami finanszírozásának törvényi feltétele lehet a későbbi magyarországi munkavállalás. Azt, hogy a felsőfokú tanulmányok támogatásáért cserébe milyen hosszú ideig kell Magyarországon dolgozni, törvény állapíthatja meg.

Az Ab korábban megsemmisítette a hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, az Országgyűlés ezután tavaly júliusban a felsőoktatási törvényben rendelkezett azok szabályairól.

Az alaptörvény a jövőben azt is tartalmazza, hogy az állami egyetemek és a főiskolák gazdálkodását a kormány felügyeli. Az alkotmány eddig úgy rendelkezett, hogy a felsőoktatási intézmények gazdálkodását törvény szabályozza.

Még nem lehet tudni, hogy Áder János köztársasági elnök aláírja-e az alkotmánymódosítást.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek