Állami támogatással sem hajlandók költözni a munkavállalók
Mindössze négyszázan vették eddig igénybe a havi több tízezer forintos lakhatási támogatást, amely az országon belüli migrációt lenne hivatott elősegíteni. A munkavállalók inkább költöznek külföldre, mintsem az országon belül, de otthonuktól távol dolgozzanak - írja a Világgazdaság Online.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Kommunikációs Titkársága úgy tájékoztatta a lapot, hogy eddig csaknem 11 ezren érdeklődtek, de a kérelmet alig több mint hétszázan nyújtották be, a támogatást pedig mindössze 399-en vehették igénybe.
145 embert azért utasítottak el, mert nem volt jogosult a juttatásra, 48-an pedig még a döntés előtt visszavonták a kérelmet. 120 kérvény még az elbírálás fázisában van.
A legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét hagyták volna el budapesti, valamint Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei munkahelyekért.
A Világgazdaság Online emlékeztet, hogy Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár tavaly úgy nyilatkozott, hogy szerinte néhány ezren élhetnek majd a lehetőséggel, vagyis még ettől az óvatos becsléstől is elmaradnak a valós számok. Czomba a Századvég azon kutatására alapozhatta előrejelzését, amely a lakhatási támogatás várható népszerűségét jósolta, de arra is figyelmeztetett, hogy a mobilitás növelése csak akkor hozhat látványos bővülést a foglalkoztatásban, ha új munkahelyeket is teremtenek.
A Jobline-ra hivatkozik a Világgazdaság Online amikor arról ír, hogy a magyarok nemhogy nem szívesen költöznek, de nem is szívesen ingáznak munkahelyük és lakóhelyük között: az utazási támogatásokat sem veszik igénybe, sőt, előbb mennek külföldre. Az NGM ezért nem is tervezi a migrációt támogató programok bővítését.
Világgazdaság Online
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 1 hónapja
- Forradalmi kísérlet Európában: alapjövedelmet kap 2000 dolgozó – állami szinten 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?