kapubanner for mobile

Állásbörze és szakmai gyakorlatok börzéje Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) karrierirodája szerdán rendezi meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét - tájékoztatta Rózsa Judit szervező az MTI-t.

images

A tizenhatodik alkalommal meghirdetett állásbörzével párhuzamosan tartják a szakmai gyakorlati helyek börzéjét, amelyen a hallgatók megismerkedhetnek a gyakornoki lehetőségeket kínáló cégek ajánlataival - mondta az iroda munkatársa.

Az állásbörzére kétezer diákot várnak, akik harminc kiállító állásajánlatai közül válogathatnak, gyakornoki helyeket pedig tíz-tizenöt vállalkozás vagy szervezet kínál. A jelentkező cégek profilja alapján az informatikai, a mérnöki, a közgazdász, a jogi és a gyógyszerész végzettségűek lesznek a leginkább keresettek

A rendezvény célja, hogy a gazdálkodó szervezetekkel összefogva segítséget nyújtson a dél-alföldi felsőoktatási intézmények végzős hallgatóinak elhelyezkedéséhez. Az állásbörze azonban jó alkalom a munkaerő-piaci helyzet és a hallgatókkal szemben támasztott igények felmérésére is, ezért nem csupán az utolsóéveseknek érdemes ellátogatniuk a helyszínre - hangsúlyozta a szakember.

A hallgatók a börzét megelőzően szakmai felkészítő programokon, például próbainterjúkon vehetnek részt, s elhangzanak az álláskereséssel, a béralkuval és a kommunikációs technikákkal kapcsolatos előadások is. Az egyetem tanulmányi és információs központjában a hagyományokhoz hűen grafológiai elemzéssel, karrier-tanácsadással és tesztekkel várják a résztvevőket - tudatta a szervező.

A formális találkozók, céges előadások mellett a diákok a Karrier Pizza elnevezésű programokon kötetlenebb módon, néhány finom falat mellett is beszélgethetnek egyes vállalkozások vezetőivel. Ez a program annyira népszerű a kiállítók körében, hogy még csütörtökön is tartanak néhányat - tette hozzá Rózsa Judit.

A szakember elmondta, néhány éve Alma Mater-díjjal jutalmazzák azt a vállalkozást, amely a létszámához viszonyítva a legtöbb SZTE-s hallgatót vette föl az előző esztendőben, az elismerést az állásbörze keretében adják át.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk