Antikorrupciós képzések és auditok nélkül folytatódni fognak a vesztegetések
A magyarországi válaszadók több mint kétharmada széles körűnek látja a vesztegetési és egyéb korrupciós ügyeket a hazai üzleti életben. Az így vélekedők részaránya több mint kétszerese a fejlett piacokon mért szintnek, és 10 százalékkal meghaladja a régiós átlagot - írja az Index az EY (korábbi nevén Ernst&Young) cégvezetőket kérdező felmérését idézve.
Érdekesség, hogy a magyarországi cégek közel felénél van antikorrupciós szabályzat, és a menedzsment erőteljesen kiáll a korrupcióellenesség mellett. A cégvezetők 42 százaléka szerint egyébként az eredménykimutatások gyakran a valóságosnál kedvezőbb képet festenek egy-egy vállalat gazdálkodásról. Ez az arány 5 százalékkal magasabb, mint a vizsgált régió egészére vonatkozó adat.
Biró Ferenc, az EY partnere szerint a korrupció csökkentése érdekében a magyar cégeknek nemcsak a szavak szintjén, hanem a gyakorlatban is elkötelezettnek kellene lenniük az etikus üzleti magatartás mellett. - A legfontosabb, hogy minden munkatárs számára ez nyilvánvaló legyen - mondta. Bíró Ferenc szerint ennek tudatosítására alkalmas eszköz lehet a vállalati vesztegetésellenes és antikorrupciós képzések és auditok rendszeresítése. - Csak az ilyen jellegű képzések terjedése kényszerítheti ki azt, hogy bizonyos alapvető etikai normák a hazai gazdasági életben és a piaci szereplők körében általánosan elfogadottá váljanak - tette hozzá az EY partnere.
Index

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek