kapubanner for mobile

Átalakítják a győri szakképzés struktúráját

A győri szakképzés szerkezetének átalakítására, a térségi integrált szakképző központ (TISZK) megszervezésére 400 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázatán a város - közölte Ottófi Rudolf győri alpolgármester pénteken Győrött sajtótájékoztatón.

Az épületekre, az infrastruktúra fejlesztésére, a gépbeszerzésekre mintegy 800 millió forint a támogatás, amelyet a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) pályázatán nyert Győr. Ebből az összegből egyebek között félezer tanár továbbképzését oldják meg. A pedagógusok összesen 4400 óra továbbképzésben részesülnek. A programban húsz győri önkormányzati fenntartású szakképző intézmény vesz részt.

Az erre vonatkozó támogatási szerződést várhatóan egy hónapon belül aláírják - közölte Ottófi Rudolf. Az alpolgármester ismertetése szerint Győr sajátos modellt választott a szakképzési rendszer megújítására. Ennek lényege, hogy a szakmai alapozó és a szakmai vizsgára felkészítő, úgynevezett szakképző évfolyamokat szétválasztják.

A győri TISZK-ben mintegy tízezer diák készül majd szakmai pályájára. A program legfőbb célja, hogy a munkaerő-piaci igényekhez igazítsák a képzési struktúrát. Az új formától azt várják, hogy javuljon az oktatás minősége, növekedjen az oktatáshoz való hozzáférés esélye a hátrányos helyzetű tanulók számára is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek