Átszervezték a rendőrség szakértői rendszerét - itt a következmény
Sem a rendőr, sem a helyszíni halottszemlét végző ügyeletes doktornő nem ismerte föl a lőtt sérüléseket a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatain. A helyszíni halottszemlét 2007-ig speciálisan képzett orvosokkal végeztették. Azonban egy 2006-os törvénymódosítás hatására a rendőrorvosok hátat fordítottak a testületnek.
A rendőrség már lezárta a maga vizsgálatát: két alparancsnok ellen fegyelmi eljárás indult - áll a Népszabadságban.
Leszereltek a rendőrorvosok
Néhány éve még a rendőrség saját, speciálisan végzett orvosai végezték a halottszemléket, ők mondták ki, hogy a halál oka idegenkezűség, öngyilkosság, vagy baleset. Egy 2006-os törvénymódosítás miatt azonban 2007 óta erre nincsen lehetőségük. A jogszabály elfogadásának indoka az volt, hogy olyan ne adhasson szakértői véleményt, akit a nyomozó hatóság vezetője bármire utasíthat. A parlament döntése után heteken belül leszerelt a rendőrorvosok nagy része és sokan közülük civil szakértői intézeteknél helyezkedtek el. Azóta a rendőrség független szakértői intézeteket és szakértőket bíz meg azokkal a munkákkal, amelyeket addig a sajátjai végeztek el. A következmény: évente tízezer körüli "ismeretlen körülmények között" elhunytat kell boncolni a halál okának kiderítéséért. Az ORFK közlése szerint a nyomozások hónapokkal elhúzódnak a 2007 előtti időszakhoz képest.
Milliárdok szakértői munkára
Évente 4,6-4,8 milliárd forintot fizet a rendőrség olyan szakértői munkákért, amelyeket 2007 előtt, házon belül, ennek a töredékéért végeztek el. Azt, hogy a helyzet rossz, mi sem bizonyítja jobban, mint a Legfőbb Ügyészség és a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása. Eszerint a rendőrorvosok csak ott nem adhatnak szakvéleményt, ahol a munkakönyvük van. A szomszéd kerületnek vagy városi kapitányságnak már minden további nélkül. Ott már függetlenek.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Újabb szakértőket keres a Teszt Plussz Magazin 8 hónapja
- Nagy-Ádám Ibolya - TB szakértő 2 éve
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 2 éve
- Elítéltek egy igazságügyi szakértőt, főorvost vesztegetés miatt 2 éve
- Megbukott a győri rendőrkapitány 3 éve
- Munkajogi szakértő: Dr. Andirkó Balázs István LL.M. 3 éve
- Lövészeti és alapvető emberi jogi ismereteket is tanulnak a határvadászok 4 éve
- Közel 600 rendőr mondott fel 4 éve
- Egyre nagyobb szükség lehet a fenntarthatósági szakértőkre 4 éve
- Aktuális HR témák a székesfehérvári HR Fest főszponzora, a Pannonjob szerint 4 éve
- Cégspecifikus tanácsadás kis- és nagyvállalatok számára egyaránt 4 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?