kapubanner for mobile

Az államfő még nem döntött a nyugdíjtörvény aláírásáról

Aláírta az államfő a Költségvetési Tanács feladat- és hatáskörének változásáról is szóló törvényt, a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényről azonban még nem döntött - jelentette ki Schmitt Pál pénteken Kijevben.

A kétnapos hivatalos látogatáson Kijevben tartózkodó Schmitt Pál újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal illetékes munkatársai még elemzik a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényt, ezen dolgoznak az egész hétvégén, s várhatóan hétfőre készülnek el jogi szakvéleményükkel. Ha úgy ítélik meg, hogy a jogszabály összhangban áll az alkotmánnyal, az államfő aláírja a törvényt.

A magyar köztársasági elnök arról is beszámolt, hogy megfontolta, és mindent mérlegelve csütörtökön este aláírta a Költségvetési Tanácsról is szóló úgynevezett salátatörvényt. Megítélése szerint a jogszabály nem sérti az alkotmányt, s az új összetételű, háromtagú Költségvetési Tanács a jövőben magas színvonalon el tudja látni munkáját.

Emlékeztetett arra, hogy az új testületnek tagja lesz az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint egy, az államfő által hat évre kinevezett kiemelkedő tudású közgazdász. Schmitt Pál arról még nem határozott, hogy kit jelöl a tanácsba.

A Költségvetési Tanács tagjai kedden levelet intéztek az államfőhöz, és azt kérték tőle, hogy küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra, vagy küldje meg az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a Költségvetési Tanács feladat- és hatáskörének változásáról is szóló törvényt. Kopits György, Oblath Gábor és Török Ádám úgy véli, hogy jelentősen csökkentené a közpénzügyek átláthatóságát és a gazdaságpolitika hitelességét, ha a jövőben nem követhetnék folyamatosan nyomon és nem mutathatnák be a szaktörvények költségvetési hatásait. Megítélésük szerint a jelenlegi előzetes ellenőrzői szerep nem helyettesítője, hanem kiegészítője az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank munkájának.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk