kapubanner for mobile

Az állásinterjú sikere nem a vakszerencsén múlik

Az eredményes állásinterjú legtöbbször nem a vakszerencsén múlik, hanem tudatos készülés áll mögötte. Információgyűjtés a cégről, a saját erősségek áttekintése, a váltási szándék indoklása, a motiváció megmutatása, reális bérigény meghatározása. A jobpilot nyári karriertippjeiben ezúttal az állásinterjúra készülést vettük nagyító alá.

A fejvadászok és a munkaadók szemében legtöbbször elássa magát az a pályázó, aki a kiszemelt cég tevékenységéről, termékeiről, szolgáltatásairól és jelentősebb eredményeiről nem tud semmit. Éppen ezért tanácsos ezekből minél több információt gyűjteni például a cégek hivatalos honlapjáról, de a korábban már ott dolgozó ismerősök is támpontot adnak a tájékozódásban.

Csak a weboldalról nem tudható dolgokról érdeklődjünk

Készülhetünk kérdésekkel is a leendő munkáról, ugyanis egy-egy jó kérdés mindig jól veszi ki magát, érdeklődésről tanúskodik. Ám ezek kizárólag olyanok legyenek, amelyekre nem tudható meg a válasz a céges honlapról. Jó kérdés lehet például: Milyen karrierlehetőség várható a cégnél néhány éven belül? Lehetetlenség előre gyártott forgatókönyvvel készülni a beszélgetésre, ugyanakkor az előzőleg rendezett gondolatok összeszedett benyomást keltenek az interjúztatókban.

Nézzünk utána a várható kérdéseknek

Alaposan nézzünk utána az állásinterjúkon leggyakrabban előforduló kérdéseknek, témáknak. Például: Melyek az erősségei, gyengéi? Miért pont ezt a céget választotta? Miért érzi magát alkalmasnak a feladatra? Melyik eddigi szakmai teljesítményére legbüszkébb? Nem érdemes sablonválaszokat bemagolni, mert az erőltetettség, mesterkéltség látszatát keltheti.

Már a megmérettetés előtti hetekben "árazzuk be" magunkat, mérjük fel piaci értékünket és megközelítőleg határozzuk meg, reálisan milyen bérezést kérhetünk munkánkért. A tájékozódással megelőzhetünk olyan kínos helyzeteknek, mint a bér alábecsülése vagy túlértékelése. Előbbivel évekre bebetonozhatjuk fizetésünket, míg utóbbival kizárhatjuk magunkat az állásinterjú további részeiből. Az adott szakterületeken átlagban elérhető bruttó bérekről a legtöbb fejvadászcég munkatársa szívesen ad felvilágosítást, emellett az internetről elérhető bér kalkulátorokból is kiválóan lehet tájékozódni.

Keressünk fel karrierirodákat, álláskereső tréningeket

Az állásinterjú műfajában kevés vagy semmilyen gyakorlattal nem rendelkező pályakezdőknek javasolt részt venniük az egyetem, főiskola karrierirodája által szervezett álláskeresői tréningeken és rendezvényeken, ahol pontról pontra végigveszik az álláskereséssel, az interjúval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A tartós álláskeresők az Állami Foglalkoztatási Szolgálat Álláskereső Klubjában kaphatnak hasznos tippeket. Ezek a szolgáltatások ingyenesek.

Szimuláljunk interjúhelyzeteket baráti körben

Az interjúztató bőrébe bújt barátok, ismerősök is rengeteget segíthetnek a felkészülésben. Velük érdemes eljátszani a várható szituációkat "kérdezz-felelek" formában. A külső szemlélők ráadásul mindig objektívebben ítélik meg a jelöltek kommunikációs teljesítményét. A bátrabbak kamerával is rögzíthetik a szimulált interjúkat. A viselkedés ellenőrzéséhez emellett egy falitükör is elegendő. Az interjú előtt újra fussuk át önéletrajzunkat és motivációs levelünket, hogy naprakészebbek legyünk a korábban történt eseményekből - a jelentősebb szakmai munkák, váltások pontos dátumaiból - és elkerülhetjük az esetleges ellentmondásokat is.

Nem kell felülni a rémtörténeteknek

Az interjú előtti napokban különösképpen kerüljük az állásinterjús rémtörténetekkel - több órán át várakoztató fejvadászcéggel, fogvacogtató stresszinterjúkkal, értelmetlen feladatokkal, tolakodó és kellemetlen kérdésekkel - riogató ismerősök társaságát, mert ezek pszichésen rosszul hatnak a teljesítményre. Amennyiben alaposan felkészültünk a megmérettetésre és mindent megtettünk a cél érdekében, nyugodtan elindulhatunk otthonról...

Takács Gabriella
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk