Az infláció mértékével emelik a köztisztviselők bérét
Átlagosan az inflációval azonos mértékben emelkedik jövőre az osztrák köztisztviselők jövedelme a kormány és a szakszervezet vasárnapi megállapodása szerint.
A vasárnapi egyeztetés volt az utolsó lehetőség arra, hogy idén megállapodjanak a 2012-es béremelésről, emellett a szakszervezet sztrájkot is kilátásba helyezett. A parlament az idei utolsó ülésnapon, szerdán fogadja majd el a törvényt.
A szakszervezet eredetileg 4,65 százalékos követelést tett le az asztalra, míg a költségvetési konszolidációt szem előtt tartó kormány utolsó ajánlata 2,5 százalék volt. A végleges számok a kormány elképzeléséhez állnak közelebb, ennek ellenére a szakszervezet is elégedetten nyilatkozott a megállapodásról. A béremelés 280 millió euróval növeli a költségvetés kiadási oldalát, az eredetileg tervezett 277 millió helyett.
A korhatár előtt nyugdíjba vonulók arányát és egyben az állami nyugdíjkiadásokat akarják csökkenteni azzal, hogy megszüntetik a 35 év szolgálati viszony után járó végkielégítést. A 20 és a 40 éves évfordulókon továbbra is jár majd a jubileumi juttatás a köztisztviselőknek. További 28 millió eurót takarít meg a kormány azzal, hogy január helyett csak februárban lép életbe a változás.
A közszférában dolgozók nyugdíjkorhatára egységesen 65 év, míg a versenyszférában a nők 60 évesen vonulhatnak nyugdíjba. Szakértők és kormányoldali politikusok az elmúlt hetekben kezdeményezték, hogy a törvényben szereplő 2024-es határidő helyett már jóval korábban emelkedjen a női korhatár a versenyszférában is 65 évre. Gabriele Heinisch-Hosek nőügyi és közalkalmazotti miniszter egy vasárnap megjelent interjúban elutasította a kiegyenlítés előbbre hozását. Az állami szektorban a bérezési szabályok miatt férfiak és nők ugyanannyit keresnek, míg a versenyszférában akár 40 százalék is lehet a keresetek közötti különbség - mondta a miniszter.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Matek a minimálbérről: „a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége” 7 hónapja
- "Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér 8 hónapja
- Kiderült, kik kaphatják meg az évi egymillió forintos otthontámogatást 9 hónapja
- Már lehet pályázni a minimálbér-emelés miatti kompenzációs támogatásra, itt vannak a részletek 10 hónapja
- Lemondás alatt táppénzre menni? Jogszerű és kockázatmentes? 10 hónapja
- Ekkortól pályázhatnak a minimálbér-emelés miatti kompenzációra a vállalkozások 11 hónapja
- Változhat a minimálbér-emelés? Itt a kormány válasza 11 hónapja
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 12 hónapja
- Nagy Márton 13 százalékos minimálbér-emelést jelentett be, szólt a nyugdíjakról is 13 hónapja
- Méltányossági nyugdíjemelés 1 éve
- A magyar, német, török és román állampolgárságú foglalkoztatottak száma Ausztriában 1 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?