Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be a Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral közös, budapesti sajtótájékoztatóján.
Takács Péter elmondta: az eddig használt papír alapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják, azonban alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg.
Ezzel a fejlesztéssel hárommillió szülő életét könnyítették meg – emelte ki.
Beszámolója szerint mind a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és szakellátóknak előírták: saját medikai rendszerüket úgy fejlesszék, hogy a betegség miatti iskolai hiányzásokkal kapcsolatos legfontosabb adatokat továbbítani tudják a Kréta-rendszerbe.
Így – mivel az iskola is TAJ-számkezelőnek minősül – automatikusan értesül az egészségügyi okokból történő hiányzásról – tette hozzá.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül.
Takács Péter hozzátette: a kormány egyik célkitűzéséhez, hogy az emberek egészségben eltöltött éveinek száma emelkedjen. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze a primer prevenció, és ezen ismeretek átadására az iskola a legjobb terep. Idén szeptemberben felsőtagozatban és a gimnáziumokban lesznek egészségneveléssel kapcsolatos osztályfőnöki órák.
Maruzsa Zoltán hozzátette: az új tanév számos informatikai fejlesztéssel indul, az egyik az orvosi igazolások közvetlen eljuttatása az orvostól az iskoláig. Az iskolákban ezen igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár – mondta.
Az államtitkár az iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatban elmondta, az ehhez szükséges tartalmak már elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon, a tudásátadásra osztályfőnöki óra keretében lesz mód.
Az iskolának eddig is feladata volt az egészségfejlesztés, egészségtudatosság fejlesztése, most azonban ezt még hangsúlyosabban, még könnyebben tudják ellátni – jegyezte meg. Tavaly egy kerettantervet adtak ki az ezzel kapcsolatos teendőkről, most pedig az egészségfejlesztés tananyag el is érhető – mondta. Egy „okosgyűjtményről” van szó, amiben szövegek, animációk, videók segítik a pedagógus munkáját – fűzte hozzá Maruzsa Zoltán.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 4 hónapja
- Ezekre kell költenie a szülőknek iskolakezdéskor - Infografika 7 hónapja
- Így segítik az iskolakezdést az egészségpénztárak 7 hónapja
- Valótlan állítás, hogy kétmilliót keresnek a magyar orvosok? 9 hónapja
- Gyógyítás helyett megelőzés – így küzdenek a munkahelyi hiányzások ellen a vállalatok 9 hónapja
- KIM: Technikumi végzettséggel magasabb jövedelem érhető el, mint gimnáziumival 10 hónapja
- Kihirdették a 2025/2026-os tanév rendjét 10 hónapja
- Veszélyes anyag a dolgozók vérében - mi zajlik az akkufeldolgozóban? 10 hónapja
- Mégsem lesz miniiskola az ovikban? – ezt kell tudni az új kötelező fejlesztésről 11 hónapja
- Hamis munkáltatói igazolást gyártott személyi kölcsönökhöz egy férfi, lebukott 11 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben