kapubanner for mobile

Az MSZOSZ is elfogadja az alapszabályt

Elfogadja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is a versenyszektor és az állam állandó konzultációs fórumának alapszabályát, így szerdán végül valamennyi fél aláírhatja azt –- értesült a Magyar Nemzet.

A tavaly decemberben alakult új érdekegyeztető fórum valamennyi más szereplője közölte már, hogy elfogadja a tervezetet, egyedül a baloldali kötődésű MSZOSZ húzta az időt.

A szövetség elnöksége ugyan csak kedden dönt a kérdésről, de a legnagyobb és legerősebb ágazatok -–- vasasok, bányászok, vegyészek -– már egyértelműé tették, hogy az aláírás mellett vannak --– tudta meg a lap Sáling Józseftől. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke, az MSZOSZ elnökségi tagja közölte: arra jutottak, hogy ha a kormány meghívta őket a konzultációs fórumba, akkor el kell menniük, és minden kérdésben képviselniük kell a munkavállalói érdekeket. Erről nem mondhatnak le azért, mert valamilyen oknál fogva a kormány nem hívta meg az Autonómokat.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek