kapubanner for mobile

Ázsiából kölcsönzött sofőrök vezetik majd a buszokat Budapesten

Novembertől indonéz és fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak az ArrivaBus Kft. által üzemeltetett járatokon Budapesten. A külföldi járművezetőket munkaerő-kölcsönző cégen keresztül alkalmaznák – tudta meg a Népszava. A lap által megkérdezett szakemberek szerint nem biztos, hogy ez az olcsóbb megoldás.

Ázsiai sofőrök kölcsönzésébe kezd a BKV-
images

A budapesti buszok egyharmadát, mintegy 450 járművet üzemeltető Arriva Bus Kft. tavaly két fővárosi tendert is nyert, amelynek eredményeként 10+2 évig üzemeltethet közforgalmú autóbuszvonalakat Budapesten. A német államvasutak, a Deutsche Bahn érdekeltségébe tartozó ArrivaBus Kft. ezzel az egyik legjelentősebb szolgáltatójává vált a főváros közlekedésszervező cégének, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt-nek. Az Arriva kezdetben a BKV alvállalkozójaként, majd 2012 óta a BKK szolgáltatójaként működik. A tavaly aláírt megállapodás értemében az ArrivaBus 150 új buszt állított forgalomba idén, a szolgáltatás ellátásához szükséges járművek mellett a cég biztosítja a személyzetet is. Csakhogy a sofőrhiány a Volánbusz és a BKV mellett őket is érinti.

„A BKV igazgatósági ülésen valóban szóba került a Fülöp-szigetekről és Indonéziából hozott buszvezetők ügye” – erősítette meg a Népszava értesülését Nemes Gábor, a BKV igazgatóságának tagja. Mint mondta: a témával kapcsolatban több kérdés is felmerült, többek között az, hogy a sofőrök itt szereznek-e jogosítványt vagy a meglévő járművezetői engedélyüket honosítják? Az is felvetődött, hogy az ázsiai sofőrök hogyan tudnak kommunikálni a forgalomirányítókkal és az utasokkal, különösképpen az első ajtós felszállás esetén, amikor az utazási jogosultságokat is ellenőrizni kell, illetve ki kell adni a jegyet, ha valaki a sofőrtől vásárolna. Az egykori szakszervezeti vezető szerint elsősorban a hazai munkaerőpiacról kellene buszsofőröket toborozni, illetve meg kellene becsülni a meglévő munkavállalókat. Szerinte korántsem biztos, hogy ez annyival olcsóbb megoldás, hiszen a külföldi munkavállalóknak a lakhatást, az utazást és az étkezést is fizetni kell.

Az ArrivaBus a Népszavának elmondta, „miután a magyar kormány hiányszakmának minősítette a járművezetői szakmát, lehetőséget adott arra, hogy az ArrivaBus megvizsgálja a harmadik országbeli munkavállalók munkába állításának lehetőségét és előkészítse ezt”. 

A buszvezetők átlagos bruttó keresete a céges reklám szerint 730 ezer forint, ám ennyi csak a különféle pótlékok és túlmunka révén jön össze – nyilatkozta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, aki szerint, ha megfizetnék, lenne magyar járművezető is. A rengeteg túlórát azonban egyre kevesebben vállalják és inkább elmennek. Ez viszont ördögi körként még több túlmunkát jelent a maradóknak. Ráadásul igen furcsán jött ki, hogy az idén az éves cafeteria-keret 20 ezer forintos emelésébe se ment bele a BKV vezetése a pénzhiányra hivatkozva, majd 1 millió forintos jutalmat fizet minden új munkavállalóért.

„A kollektív szerződés mindenkire egyformán érvényes, tehát az abban foglaltaktól eltérő bérezéssel, feltételekkel senkit nem alkalmazhat a BKV” – hangsúlyozta Naszályi Gábor, ám ez a társszolgáltatókra nem igaz. Ők eddig is trükköztek, benzinpénzként, cafetériaként fizetve ki a munkabér egy részét. Ha olcsóbban dolgozó külföldi munkavállalókat is alkalmaznak, akkor még jobb ajánlatot tehetnek a szolgáltatásrendelő BKK-nak, amely ismerten szűkös pénzügyi helyzetében juthat arra a következtetésre, hogy ezzel jobban jár. Ezzel együtt az olcsóbb ázsiai munkaerő tömeges megjelenése nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a kormány által folyamatosan gyengített szakszervezeteket a bértárgyalásokon.

Karácsony Gergely főpolgármester nem tagadta a kifizetés tényét, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a BKK-nak és a BKV-nak nagyjából tízszer annyi utasa van, mint a MÁV-nak, vezetőik viszont fele annyit keresnek, mint a MÁV vezetői.

Népszava

kép forrása: bkv.hu

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk