Megjelent: 3 éve

Benyújtották az adóügyi könnyítésekről szóló törvénytervezetet

A közlemény szerint a vállalkozások 2021. második félévétől számíthatnak a kormány egyik legjelentősebb adóügyi segítségére.

Benyújtotta a Pénzügyminisztérium az adóügyi könnyítésekről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek - közölte a minisztérium az MTI-vel.
A módosításokkal jövőre kedvezőbbé válik a kisvállalati adó, a vállalkozások segítséget kapnak az áfa-bevallásaik kitöltésekor, az elsőfokú államigazgatási ügyek döntő többsége illetékmentes, az otthoni magánfőzés és a bérfőzés pedig újra adómentes lesz. A javaslat tartalmazza az Európai Unió új szabályait is, azokat, amelyeket minden tagállamban kötelező alkalmazni - áll a közleményben.

A törvényjavaslatban a Gazdaságvédelmi operatív törzs (GOT) adóbürokrácia csökkentésére tett javaslatai szerepelnek, amelyek a koronavírus-válság idején tovább segítik a magyar vállalkozásokat és biztosítják a munkahelyek védelmét - jelentette ki a PM. A közleményben hangsúlyozzák, a vállalkozások 2021. második félévétől számíthatnak a kormány egyik legjelentősebb adóügyi segítségére. Az adóhivatal ugyanis félmillió vállalkozásnak készítheti el az áfa-bevallási tervezetét.

A legbonyolultabb bevallás elkészítésén túl további könnyítéssel számolhatnak az induló vállalkozások. A speciális, személyre szabott segítségnyújtási időszak, az úgynevezett mentorálás eddig féléves időszaka egy évre nő. Könnyebb lesz az adótartozások rendezése is. A magánszemélyek akár már egymillió forintos tartozásig, az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített cégek pedig 3 millió forintig kérhetnek tartozásaikra - egy egyszerű kérelemmel - 12 havi pótlékmentes részletfizetést.

Jelentős könnyítések jönnek az iparűzési adóban is. A 180 napnál rövidebb ideig tartó építési tevékenységet ugyanis jövőre már nem terheli az ideiglenes tevékenység utáni iparűzési adó, ami az öt százalékos újlakás-áfa mellett újabb lökést adhat a hazai építőiparnak. Mintegy 94 ezer, több telephellyel bíró vállalkozásnak is könnyítést hoz 2021, hiszen nem kell minden érintett önkormányzathoz benyújtaniuk a helyi iparűzési adóbevallásukat, elegendő lesz egyetlen egyet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz - ismertetik a közleményben.

Egyszerűsödik és átláthatóbbá válik az adókedvezmények rendszere. A családi adókedvezmény mintájára a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt is az adóalapból számolják jövőre. A kedvezmény összege továbbra is évről-évre együtt nő a minimálbérrel. A társasági adó kedvezményrendszerét is érinti az egyszerűsítés, amely megszünteti jövőre a cégek fejlesztési tartalékának 10 milliárd forintos felső határát.

A bürokratikus terhek könnyítésén felül adócsökkentésre számíthatnak a kisvállalati adót választók, a gyümölcstermesztők, az államigazgatási ügyeket intézők és az utazási irodák. A koronavírus-járványnak leginkább kitett turisztikai ágazat egyes szereplőinek hoz könnyítést a köztes értékesítők mentesítése a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetése alól, amely nagyjából három milliárd forintot hagyhat mintegy kétezer, turizmusban tevékenykedő vállalkozásnál - közölte a PM.

Rámutatnak arra, a kisvállalati adó (kiva) nemcsak azért lesz még kedvezőbb jövőre, mert 11 százalékra csökken az adó mértéke, hanem azért, mert még több cég választhatja Magyarország legversenyképesebb adófajtáját. A bevételi értékhatár a jelenlegi egyről hárommilliárd forintra, a kilépési pedig háromról hatmilliárd forintra nő.

Egyes okmányok kiállítása kivételével 2021-től az elsőfokú közigazgatási eljárások illetékmentesek lesznek, amelynek köszönhetően évente másfélmillió államigazgatási ügy intézése válik ingyenessé. A magyar kormány 2010 óta küzdött a szabad pálinkafőzésért, és sikerült elérni azt, hogy ez a lehetőség minden uniós polgárt megillet. A kormány a kedvező szabályokat már 2021. január 1-től alkalmazza. Jövőre minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A mentesség évente ugyanekkora mennyiségű párlat erejéig a bérfőzésre is érvényes.

A javaslat tartalmazza az Európai Unió új szabályait is, amelyeket minden tagállamban kötelező alkalmazni. Az egyik ilyen az Európai Unió e-kereskedelmi áfa csomagja, amely többek között eltörli a 22 eurót meg nem haladó import küldemények adómentességét. Azaz 2021. július 1-től minden külföldről (nem EU államból) rendelt áru után általános forgalmi adót kell fizetni. Az adómentességi szabályt kihasználó külföldi kereskedők nemcsak a tagállamok költségvetését károsították meg, hanem az európai unió piacán tevékenykedő tisztességes vállalkozásokat is. Néhány csalárd cég az EU-n belül is visszaélt az egységes piacra vonatkozó rendelkezésekkel, de ezt a kiskaput is bezárja az a hazai gazdálkodóknak kedvező módosítás, amely kimondja, hogy július 1-től alapvetően a fogyasztás helye szerinti tagállamban kell megfizetni az áfát távértékesítéskor - írja a PM.

Magyarországnak alkalmaznia kell az Európai Unió dohányadó irányelv szabályait is. A kormány a lehető leghosszabb időt kivárva január 1-től kezdődően két lépésben megemeli a dohánytermékek jövedéki adóját, így 2021. április 1-én éri el a jövedéki adó mértéke az EU által megkövetelt legalacsonyabb, minimum szintet.

A T/13258. számú, "egyes adótörvények módosításáról" szóló törvényjavaslat az alábbi linken érhető el.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk