kapubanner for mobile

Bezár az abonyi gyár, közel négyszáz embert bocsátanak el

Abonyban egy közel négyszáz főt foglalkoztató üzemben állították le a termelést, jelenleg is zajlik a gyártósorok elszállítása. Az elektromos kábelkötegek összszerelését végző üzem dolgozói felmondási idejüket töltik, írja a Világgazdaság.

A Világgazdaság utánajárt, hogy vajon miért kellett bezárni az elektromos kábelkötegek összszerelését végző üzemet. A lap egy volt munkavállalót kérdezett meg, aki elmondta, hogy voltak pár napos leállások ősztől, de még februárben sem gondolták, hogy elküldik az összes munkavállalót. Főként, hogy fűtéskorszerűsítést is végeztek tavaly év végén az üzemben, amely több, mint tízmillió forintba került.

"A CAR-O-LINE Partners kft.-nél közel négyszáz főt érint a termelés leállása" - tájékoztatták a szoljon.hu-t Győri László és Tajthi György, a cég ügyvezetői. "A termelés leállítására azért került sor, mert a megrendelőnk gazdasági érdekekre hivatkozva külföldre telepítette a gyártását. Június 5-én volt az utolsó termelési nap, a dolgozóink jelenleg felmentési idejüket töltik, melynek időtartama változó."

"A törvényben meghatározott végkielégítést mindenki megkapta, azt az utolsó munkanapon át is utalták a dolgozók számlájára. A cégnek nincs köztartozása, nincs tartozása sem a dolgozók, sem a szolgáltató, sem pedig az alvállalkozók felé. A munkavállalók betanított munkát végeztek, ha lejár a felmentési idejük utána jelentkezhetnek a munkaügyi központba, bár a magyar jogszabályok lehetővé teszik, hogy elhelyezkedjenek akár a felmondási idő alatt is."

"A gyártósorok szállítása jelenleg is folyamatban van, azokat a tulajdonos a külföldi telephelyre viszi át. A dolgozóink még a legutolsó munkanapon is tisztességesen dolgoztak, szeretnénk nekik ezúton is megköszönni a becsületes munkavégzést."

Mivel tart a felmondási idejük, a dolgozók még sem a munkaügyi központban, sem az abonyi polgármesteri hivatal szociális osztályánnem jelentkeztek. A regionális munkaügyi központhoz a munkáltató bejelentette a csoportos létszámleépítési szándékot, írja a Világgazdaság.

Abonynak is, mint minden más hasonló méretű településnek érthető módon nagy érvágás egy többszáz embert foglalkoztató üzem bezárása.

Világgazdaság/szoljon.hu
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek