kapubanner for mobile

Bossing - így fúr a főnök

A kollégák közötti fúrás nem ismeretlen a munka világában. Előfordul azonban, hogy maga a főnök furkálódik nem fair eszközökkel. Német nyelvterületen szót is kreáltak erre a jelenségre, "bossing" a neve. A munkapszichológus szerint sokszor hatalomféltés vagy szakmai alkalmatlanság húzódik meg a háttérben.

Egy hazai informatikai cég középvezetőjétől meséli: "Felettesem hatalomféltésből elkezdte látványosan "sztárolni", az egyik beosztottamat. Az elhúzódó pozícióharcban elfáradtam, 4 hetes betegszabadságra távoztam" - mondja. Ami egyben az utolsó stációt jelentette a cégnél. "Távollétemben a vezető nem hivatalosan átadta beosztottamnak a posztot. Erről körlevélben, szóban tájékoztatott is mindenkit. Miután visszatértem, lényegében nem volt pozícióm. Már csak a felmondás maradt hátra. A felettesem olyan középvezetőt akart, akit nem tart veszélyesnek" - mondja az informatikai menedzser.


Gyakori ok a hatalomféltés



"A munka világában igen gyakorinak számít, hogy a főnök hatalomféltés miatt igyekszik tudatosan ellehetetleníteni a tehetséges, pozíciójára veszélyesnek gondolt beosztottakat. A tehetségek hazánkban gyakran emiatt kényszerülnek távozni egy-egy vállalattól"- magyarázza Szathmáriné dr. Balogh Mária munka és szervezet szakpszichológus.

Szerencsére ritkábban, de előfordulhat, hogy a dolgozók két cég konkurenciaharca miatt kénytelenek a rövidebbet húzni. "A következő eset szintén hazai IT-cégnél történt meg: A vezérigazgató kereste "jobb kezét" - az ideális jelöltet fejvadász cégen keresztül hozatta a vállalathoz. 3 hónapig minden rendben is ment. Csakhogy a vezérigazgató módszeresen kezdte ellehetetleníteni az új asszisztenst - akit aztán fél év múltán ki is rúgott. Később kiderült, hogy a vezérigazgató gondosan előkészített forgatókönyv alapján tevékenykedett. Az asszisztenst tudniillik csak a konkurens cég gyengítése céljából csábította át az igazgató hozzájuk. Ezzel az akcióval nem csak a cégnek, hanem a konkurens egykori dolgozójának is kellemetlen perceket okozhatott. Etikátlan viselkedéssel így egyből két legyet üthetett egy csapásra "- hozott példát bossingra a cégvilágból Herczku Mónika karrier-tanácsadó.


Az ellenszenv is felbukkan



Némiképp rossz hír a munkavállalóknak: a főnök hatalomféltése csupán egy a beosztottait zaklató vezető repertoárjából. A felettesnek valamilyen szempontból ellenszenves dolgozók is könnyedén kihúzhatják a gyufát. Vörös posztó lehet például egy vezetőnek, ha több vezető csatározása következtében nem ő döntött az adott dolgozó felvétele és munkába állítása mellett.


Feladatok vannak, eszközök nincsenek



Emellett a rossz munkahelyi kommunikáció ugyancsak táptalaja lehet a bossingnak. "Gyakori konfliktusforrást eredményezhet a főnök és a beosztottja között az elégtelen szintű kommunikáció és az őszintétlenség is. A nyílt kommunikációt nem vállaló vezető ilyenkor valóban nem elégedett a dolgozók teljesítményével. Ugyanakkor nem mer nyílt lapokkal játszani és konkrét kritikát megfogalmazni velük szemben. Gyakran azért, mert személyes okok, ellenszenv, esetleg érdekkapcsolatok is meghúzódnak a háttérben. Például a problémás vagy legalábbis annak vélt alkalmazott "valaki valakije." Esetleg felső nyomásra került pozícióba. Ilyenkor választja azt az eljárást, hogy a feladatot és a felelősséget a munkatársra ruházza, de nem biztosítja annak teljesítéséhez szükséges feltételeket, erőforrásokat: eszközöket, reális határidőket, munkatársak támogatását.


Így küldte el az 50 év felettieket



Aki vagy felveszi a kesztyűt - vagy előbb-utóbb felmorzsolódik a folytonos támadásoktól és távozik a cégtől. Sajnos az utóbbi reakció a gyakoribb. "Egy hazai nagyvállalat újdonsült, fiatal vezetője azzal a koncepcióval látott neki egy nagyobb átszervezésnek, hogy az 50 év feletti korosztály bizonyára nem alkalmas a kemény munkára, az új feladatokra. Így tudatosan osztott a korosztályra úgyszólván teljesíthetetlen feladatokat - végül többen is meggyötörten, idegösszeroppanással távoztak a cégtől a szándékosan diszkriminatív munkaszervezés miatt"- tette hozzá Dr. Szathmáriné Balogh Mária.


Hibát bárkiben találhat a főnök



Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a bossing áldozatai. "Nincs az a munkahelyi vezető, aki ne tudna valamilyen hibát találni a dolgozó munkájában, ha nagyon akar" - jegyezte meg a téma kapcsán Csehák Hajnalka pszichológus. A szakember szerint ilyenkor többnyire a munkahelyváltás vagy az áthelyezés segíthet a dolgozón. Emellett persze pszichológus szakember mentális támogatására is szüksége lehet, hogy ne sérüljön maradandóan a személyisége a zaklatások miatt. "Tudatosítani kell a bossing áldozataival, hogy a történtekről nem ők tehetnek - főként, ha valóban nem a munkateljesítménnyel volt gond, hanem személyes okok állnak a háttérben. Meg lehet persze próbálni a helyzet tisztázását - csakhogy a helyzet kétesélyes. Ilyenkor általában a vezető vezetőjét kell felkeresni a dolgozónak a problémával. Innentől kezdve minden azon múlik, milyen a kettejük viszonya. Természetesen bizonyos helyzetekben célszerű munkaügyi bírósághoz is fordulni a bossing kapcsán."


Szintén tipikus: kihelyezés távoli helyre



Egyébként Csehák Hajnalkát is megpróbálták egykori munkahelyén ellehetetleníteni. "Egy régebb óta tartó fúrás további folytatásaként kihelyeztek egy távolabbi munkaállomásra. Ennek folyományaként napi 160 km-t kellett utaznom - miközben a munkatársaimnak legfeljebb 10-et. Emellett a munkám mennyisége is a duplájára nőtt - természetesen a fizetésemen mindebből semmi nem látszódott." A pszichológus ekkor döntött a vállalkozóvá válás mellett. Az idő őt igazolta. A cég jól megy, egykori rosszakarói pedig irigykednek. "A bossing elszenvedőinek érdemes szem előtt tartani, hogy az ilyen történések, megfelelő problémamegoldó készséggel párosulva gyakran egy későbbi siker előszobái is lehetnek."


A bossing okai lehetnek



- vezetői hatalomféltés
- alkalmatlan vezetés
- felülről érkező nyomás
- gazdasági válság miatti bűnbakképzés
- rossz munkahelyi kommunikáció
- háttérben húzódó érdekkapcsolatok
- konkurenciaharc két vállalat között
- személyes ellentétek és antipátia

Takács Gabriella
monster.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk