kapubanner for mobile

Civilek a gyöngyösi autógumi-gyár ellen

Aláírásgyűjtés megindítását tervezi az indiai Apollo Tyres gumigyártó konszern gyöngyösi beruházásának megakadályozása érdekében a Civilek a Mátraalján Mozgalom - tájékoztatta kedden Gyöngyösön az MTI-t a szerveződés vezetője.

Ugyanis a tervezett üzem szerintük veszélyezteti a szőlő és gyümölcstermesztéséről ismert Mátraalja környezetét, illetve a technológia károsíthatja a gyárban dolgozók egészségét - közölte Fehér Attila.
Úgy vélekedetett, hogy az indiaiaknak ígért 7-9 milliárd forintnyi állami támogatást inkább a helyi kis és középvállalkozások segítésére kellene fordítani, amelyek az Apollo által ígért 1500 munkahelynél sokkal több állást tudnának teremteni az összeg felhasználásával.
Mint elmondta: első lépésként levelet írtak Onkar S. Kanwar-nak, a cég elnök vezérigazgatójának, illetve India magyarországi nagykövetének.
Ugyanis az eddigi hivatalos tájékoztatások során valótlanul állították az illetékesek, hogy az Apollo nem használ majd kormot a gyártás során - szögezte le.
Szerintük ilyen technológia nem létezik; ebben a helyzetben arról kértek tájékoztatást a cégvezetőtől, hogy valójában milyen technológiát alkalmaznak majd Gyöngyösön a gumigyártás során. Mivel,levelükre ez idáig sehonnan nem kaptak választ elkerülhetetlennek tartják az aláírásgyűjtés megindítását - mondta Fehér Attila.

Az Apollo Tyres 300 millió euró értékű beruházása megvalósítását január 16-án jelentette be Újdelhiben Gyurcsány Ferenc indiai üzletemberekkel folytatott tárgyalásait követően.

A miniszterelnök a sikert "a korábbi döntések szektorális hatásának" tulajdonította, vagyis annak, hogy három gumiabroncsgyár – a dél-koreai Hankook Tyres, a francia Michelin és a japán Bridgestone – is megtelepedett Magyarországon.
Az üzem kezdetben 900, majd 1500 embernek ad majd munkát. A tervek szerint az első szakaszban évi hétmillió gumiabroncsot gyártanak le. Összehasonlításként: a Hankook dunaújvárosi gyára évi tízmillió darabot fog előállítani, ha eléri a teljes kapacitást. Az Apollo Magyarországon legyártott termékeit az európai piacon eladásra kínált személyautókra és terepjárókra szánja.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek