Csaknem 20 ezer dolgozó fertőződött meg koronavírussal az Amazonnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Amazon és leányvállalata, a Whole Foods összesen csaknem 1,4 millió amerikai dolgozója közül 19816 ember koronavírus-tesztje lett pozitív március 1. és szeptember 19. között.
Ez a teljes dolgozói létszám 1,44 százaléka. A vállalat szerint a fertőzési arány 42 százalékkal alacsonyabb, mint ami elvárható lenne a teljes népességre vetített adatok alapján.
A fertőzöttek legmagasabb aránya Minnesotában volt: ott 1000 munkavállalóra 32 fertőzött jut.
Az Amazon mindezt érdekvédelmi szervezetek kérésére közölte, amelyek azzal gyanúsították meg a vállalatot, hogy veszélyeztette dolgozói egészségét azzal, hogy nem zárta be raktárait a járvány alatt. A többi között testhőmérséklet-méréssel és távolságtartást ellenőrző szoftverrel próbálták védeni a munkatársak egészségét.
Az internetes kiskereskedelmi óriás más vállalatokat is arra bátorít, hogy tegyenek közzé hasonló adatokat - írja a Portfólió.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?