Cseh szakember a Complex és az Akadémiai Kiadó élén
Magyarország legismertebb jogi kiadója, a CompLex Kiadó bejelentette, hogy Petr Kral (32) személyében új ügyvezető igazgató látja el a kiadóirányítását.
1996-tól 2000 őszéig a Wolters Kluwer oktatási üzletágában marketinggel és pénzüggyel foglalkozott. Pályafutása következő állomásaként 2000 őszétől 2001 áprilisáig a Wolters Kluwer cseh cége, az ASPI kiadói igazgatói posztját töltötte be, ezt követően az ASPI ügyvezető igazgatója lett 2005 novemberéig, amikor az ASPI mellett megkapta a szlovák IURA cég ügyvezető igazgatói pozícióját is.
A cseh és a szlovák cégnél kiváló eredményeket ért el, mindkét vállalat töretlen, stabil növekedést produkált igazgatása alatt. Král mindkét cégnél átalakította és az ügyfélközpontúságot szem előtt tartva dinamizálta a termékfejlesztést. Jelentős eredményeket mutatott fel a költséghatékonyság és az ügyfélkapcsolatok kezelése terén is az általa vezetett ASPI és IURA kiadóknál.
Petr Kral nemcsak a CompLex Kiadó Kft. ügyvezető igazgatói posztját tölti be, hanem egy személyben az Akadémiai Kiadó Zrt. ügyvezető igazgatója is lett. A Wolters Kluwer az Akadémiai Kiadó többségi tulajdonosa.
A CompLex Kiadó Kft. Magyarország legnagyobb jogi és adóügyi kiadója - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Íme a hat legnagyobb ügyvezetői kihívás: a munkaerő az élen 1 éve
- Vezetőváltás a Central Médiacsoportnál 2 éve
- Új ügyvezető a Wolt Magyarország élén 3 éve
- Vezetői asszisztens 3 éve
- Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország élére 3 éve
- Új ügyvezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary élén 3 éve
- Assistant, partner, director - pozíciók jelentése magyarul 3 éve
- Ügyvezetői felelősség: mettől meddig tart? 3 éve
- Új vezető a Mondelez Hungária élén 3 éve
- Szták András lett az Árukereső.hu ügyvezető igazgatója 3 éve
- Új ügyvezető került a felszámolás alatt álló Tungsram élére 3 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?