kapubanner for mobile

Csökkenhet a rendvédelmi dolgozók bére

Az MSZP információi szerint komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően. Január 1-jétől a végrehajtó állomány jó részét nettó bércsökkenés fenyegeti.

Harangozó Tamás, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese elmondta: az érdekvédelem területéről érkező információik szerint január 1-jétől a végrehajtó állomány jó részét nettó bércsökkenés fenyegeti.

Az MSZP elnökségi tagja felhívta a figyelmet arra, hogy a Belügyminisztérium ősszel tervezi benyújtani a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatát, amely az illetményrendszert is magában foglalja majd. Eszerint változna a többi között a rendvédelmi dolgozók pótlékrendszere vagy teljesítményértékelése - közölte a képviselő.

Harangozó Tamás hozzátette: hivatalosan még nem kapták meg a dokumentumot, ezért arra kéri a tárcát, cáfolja a párt értesülését.

A politikus beszámolt az MSZP vitairatának rendvédelmi dolgozókat érintő ajánlásairól is, amely szerint egységes irányítású állami rendészeti szervben gondolkodnak, vagyis megszüntetnék a Terrorelhárítási Központ önálló jogi státuszát.

Erősítenék az önkormányzati és civil szektor támogatását, a többi közt a polgárőrség vagy az önkéntes tűzoltók esetében. Visszaállítanák a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjrendszerét, valamint a területen korábban meglévő szakszervezeti jogokat.

Terveik között szerepel még, hogy először erkölcsileg, majd idővel, a költségvetés teljesítőképességéhez mérten anyagilag is kárpótolnák a rendvédelmi nyugdíjasokat - mondta a politikus.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek