kapubanner for mobile

Csúsztatás, hogy több román vendégmunkás megy Angliába

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem a Nagy-Britanniába beutazó, hanem az ott munkába állt románok száma nőtt a második negyedévben - mutatott rá pénteki közleményében a román külügyminisztérium.

A tárca a BBC News Online csütörtöki jelentésére reagált, amely arról számolt be, hogy máris 26 százalékkal nőtt a szigetországba érkező román és bolgár vendégmunkások száma, pedig csak az év végén törlik el velük szemben a munkaerőpiaci korlátozásokat. A második negyedévben több mint 140 ezer román és bolgár vendégmunkást alkalmaztak a szigetországban, az első negyedévi 112 ezerhez képest.

A bukaresti külügyminisztérium szerint ezek a számok is jelzik, hogy a román vendégmunkások dolgozni mennek Nagy-Britanniába és nem a szociális ellátáson akarnak élősködni.

A közlemény szerint ugyanakkor félrevezető ezekből az adatokból a bevándorlók növekvő tendenciájára következtetni, hiszen a bejegyzett munkaszerződések száma azért nőtt, mert egyszerűsödött a munkavállalási engedélyek kiadása, amelyet a korábbi 9 hónap helyett most már akár 3-4 hónap alatt is kiadnak a brit hatóságok. Így csak annyi történt, hogy a régebb óta várakozók és az újonnan érkezettek egyszerre állhattak munkába - mutatott rá a román külügyi közlemény.

A brit sajtó és több vezető politikus aggodalmát fejezte ki az utóbbi hónapokban amiatt, hogy a szigetország román és bolgár bevándorlók százezreivel szembesülhet 2014 január elsejétől, amikor London kénytelen lesz feloldani velük szemben a munkaerőpiaci korlátozást.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek