Csütörtökön derül ki, kik vezetik a kormányhivatalokat
Csütörtökön nevezi ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat a január elsején létrejövő fővárosi és 19 megyei kormányhivatal élére - közölte az MTI érdeklődésére a kormányzati kommunikációs államtitkárság.
A portál úgy tudja, hogy a budapesti kormányhivatal vezetésével Pesti Imrét, a Bács-Kiskun megyeiével Kerényi Jánost, a Hajdú-Bihar megyeiével Rácz Róbertet, a baranyaiéval Hargitai Jánost, a Heves megyeiével Horváth Lászlót bízza meg Orbán Viktor. Kovács Zoltán a Veszprém megyei hivatalt, Juhász Tibor a Somogy megyeit, Erdős Norbert a Békés megyeit, Vinnai Győző a nyírségit, Demeter Ervin a Borsod megyeit, B. Nagy László a Csongrád megyeit irányíthatja - értesült az Index.
Az Országgyűlés november 16-án fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében január 1-jén létrejön a fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaként.
A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által a Ház elé terjesztett jogszabály szerint az új kormányhivatalokba integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része.
A Magyar Közlöny szeptember 14-i számában megjelent az a kormányhatározat, amely felsorolja az érintett hivatalokat. Eszerint a szervezeti integrációban részt vesznek a területi igazságügyi hivatalok, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltségei, a földhivatalok, a regionális egészségbiztosítási pénztárak, a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a regionális munkaügyi központok, a regionális munkaügyi felügyelőségek, a regionális munkavédelmi felügyelőségek, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális felügyelőségei, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodái, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetei, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságai, a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságai, valamint az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságai.
A kormányhivatalok a kabinet általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, székhelyük a megyeszékhelyeken van, a főváros és Pest megye esetében Budapesten. A fővárosi és megyei kormányhivatal a jogszabályoknak és a kormány döntéseinek megfelelően összehangolja és elősegíti a kormányzati feladatok területi végrehajtását.
A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik majd, akiket a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. Kormánymegbízottá olyan büntetlen előéletű személy nevezhető ki, aki az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkezik. Nem lehet kormánymegbízott azonban helyi önkormányzati képviselő, fővárosi, megyei közgyűlés tagja, polgármester, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés alelnöke, főpolgármester-helyettes, kisebbségi önkormányzat elnöke és kisebbségi önkormányzati képviselő.
A fővárosi és megyei kormányhivatal hivatali szervezetét főigazgató vezeti, aki helyettesíti a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól,... Teljes cikk
A Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján. A nemzetközi piacokon is sikerrel... Teljes cikk
Ötödik alkalommal választotta elnökének a Felnőttképzők Szövetsége Zsuffa Ákost. Teljes cikk
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 3 hete
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 3 hete
- Miért nem beszélünk róla? A klimax néma terhe a női vezetőknél 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 2 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 2 hónapja
- A hó, mint tükör 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 2 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 2 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 2 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben