kapubanner for mobile

A minimálbér-emelés felfelé tolja a fölötte lévő béreket?

A munkavállalóknak és a munkáltatóknak is biztonságot, kiszámíthatóságot jelent a hároméves bérmegállapodás - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

A minimálbér-emelés felfelé tolja a fölötte lévő béreket?-

Czomba Sándor úgy fogalmazott: a megállapodás mutatja, hogy "hová tartunk és mit szeretnénk elérni".

Az aláírt hároméves bérmegállapodás alapján a következő három évben a minimálbér 9, 13 és 14 százalékkal, a garantált bérminimum pedig jövőre 7 százalékkal emelkedik; az államtitkár szerint ez vállalható kompromisszum. A kormány jövőre 3,4 százalékos GDP-növekedéssel és 3,2 százalékos inflációval számol, így dinamikus lesz a bérnövekedés - jelezte.

A kormány továbbra is tartani szeretné, hogy 2027-re a minimálbér elérje az akkori rendszeres bruttó átlagkereset ötven százalékát, 2028 januárjában pedig 400 ezer forint körül legyen, ami megvalósítható - közölte Czomba Sándor.

Az államtitkár kifejtette, hogy a minimálbér közvetlenül 211 ezer embert érint, de ennél sokkal nagyobb hatása van, mert tolja felfelé a fölötte lévő béreket.

Ugyanakkor ez a jelentős bérdinamika nem tartható fenn a termelékenység javulása nélkül, a vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a következő időszakban növeljék a hatékonyságukat - emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a bérmegállapodás biztosítása érdekében segíti a munkáltatókat, egyebek mellett a Demján Sándor Program keretében, valamint a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését, növekedését támogató egyéb lehetőségekkel. Azoknak a cégeknek, amelyek minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat, a következő három évben "csúsztatva" kell majd fizetniük a szociális hozzájárulási adót - tette hozzá.

Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában egyebek mellett jelezte azt is: hagytak esélyt arra, hogy szükség esetén újratárgyalják a megállapodást.

Semmiképpen nem szeretnék a bérek dinamikáját úgy növelni, hogy az az elbocsátások kockázatával járjon - hangsúlyozta.

Borítókép: Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk