"Demográfiailag fenntarthatóvá kell tenni a nyugdíjrendszert"
A közigazgatási és igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a következőkben meg kell oldani, hogy a kétpilléres nyugdíjrendszer demográfiailag fenntartható legyen.
A nyugdíjrendszer módosításáról szólva Navracsics Tibor elmondta: a kétpilléres struktúra megteremtése megoldást nyújt az államháztartás problémáira, azt pedig, hogy az demográfiailag is fenntartható legyen, a következőkben kell megoldani.
A közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szerint az adóreform sem ért még véget, és újabb lendületet kap majd január 14-én, amikor az Új Széchenyi-terv pályázatait nyilvánosságra hozzák.
A miniszterelnök-helyettes szólt a közigazgatási rendszer átalakításáról is. Mint mondta, azt szeretnék, ha a ciklus végére az állampolgárok úgy éreznék, hogy az állam jobban és értük működik.
InfoRádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek