Dolgozzon, lehetőleg minél gyorsabban a menekült
A menekültek munkaerő-piaci elhelyezkedésének gyorsítását hangsúlyozta az új osztrák kancellár, Christian Kern egy szerdai lapinterjúban, amelyben kiállt a menekültek áramlásának fékezése, a kiutasítottak hatékony visszatoloncolása és az esetleges szükségállapot bevezetése mellett is.
Nem lehet Ausztria érdeke, hogy illegalitásba taszítson embereket - mondta Kern a Der Standard című liberális osztrák lapban megjelent interjújában. A kancellár szerint a menekültek integrációját a lehető legkorábban el kell kezdeni.
Kern azt nyilatkozata, hogy tartja magát a kormány korábbi döntéséhez, amely az idei esztendőre 37500 főben határozta meg az érkező menekültek irányadó létszámát, azonban véleménye szerint az a döntő kérdés, hogy hány embert tud valójában befogadni az ország. Kijelentette: a koalíciós partnerrel arról folynak a tárgyalások, hogy amint eléri az érkező migránsok száma a kormány által megszabott felső határt, milyen formában hirdetik meg a szükségállapotot.
A kancellár egy másik interjújában, amely a Die Presse című osztrák konzervatív lap szerdai számában jelent meg, úgy fogalmazott, hogy amennyiben problémát jelent az osztrák iskolák vagy az egészségügyi rendszer számára a sok menekült, akkor nem szeretné magát tartani az előirányzott számokhoz. Azonban amennyiben jól működik az integráció, a 37 501-ik ember is menedéket találhat Ausztriában - mondta a kancellár.
A Der Standardnak adott interjújában kifejtette azt is, hogy nem tekinthetik Ausztriában a menekültstátusszal rendelkezőket másodlagos állampolgároknak, hiszen akkor újabb szociális problémát generálnának. Ehelyett gazdasági fejlődést kell elérni, hogy kevesebben igényeljék a szociális juttatásokat - mondta a kancellár.
Az interjúban Kern hangsúlyozta, hogy elsősorban a gazdaságra, a munkaerőpiacra és a foglalkoztatásra szeretne koncentrálni, ezen intézkedések pedig nem várhatnak őszig.
A keddi kormányülést követően Christian Kern kancellár és Reinhold Mitterlehner alkancellár együtt ismertette azt az öt fő területet, amellyel a közeljövőben foglalkozni kíván a kormány. Eszerint a gazdaság és a munkaerőpiac, az innováció és a kutatás, a bürokráciacsökkentés, az oktatás és a menekültügy valamint az integráció és a biztonság kérdésköré határozza meg az ausztriai vezetés munkáját. A hivatalos bejelentés szerint a cselekvésterv kidolgozásába az ellenzéki pártokat és szakértőket is bevonnak majd, egyelőre azonban további konkrétumokat, határidőt és munkatervet nem közöltek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?