Drasztikus leépítés vár a német közszolgákra
Németországban a kormány legkevesebb tízezer fővel csökkenteni kívánja az állami alkalmazottak létszámát, és fizetéscsökkentést is tervez - jelentette vasárnap a dpa német hírügynökség.
A kormány a 2016-ig tartó időszakban évi 10 milliárd euróval kívánja csökkenteni az államháztartási hiányt. Ennek módozatairól tárgyalnak vasárnap délutántól a berlini kancellári hivatalban.
A dpa értesülése szerint a leépítést 2014-ig kívánja végrehajtani a konzervatív-liberális koalíció. A tervek között 2,5 százalékos bércsökkentés is szerepel a hírügynökség szerint. A Der Spiegel című hírmagazin úgy tudja, hogy 15 ezer embert bocsátana el a kormány és a szociális kiadésokat is csökkentenék.
MTI/Magyar Nemzet
A dpa értesülése szerint a leépítést 2014-ig kívánja végrehajtani a konzervatív-liberális koalíció. A tervek között 2,5 százalékos bércsökkentés is szerepel a hírügynökség szerint. A Der Spiegel című hírmagazin úgy tudja, hogy 15 ezer embert bocsátana el a kormány és a szociális kiadésokat is csökkentenék.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
