Egészségügyi dolgozók nyugdíjazása: februárig kérelmezni kell a mentesítést
Az egészségügyi dolgozók érdekképviseleti szervezetei szerint a szerdai egyeztetés után is több kérdőjel maradt a kötelező nyugdíjazás alóli felmentés ügyében.
Azt sikerült tisztázni, nem igaz, hogy aki februárig nem kapja meg a mentesítést, annak megszűnik a munkaviszonya, de február elsejéig kérelmezni kell a mentesítést. Bélteczki János kiemelte továbbá, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a tárgyaláson kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnökkel abban maradtak, hogy minden egyes munkavállalóra szükség van az egészségügyben. Bélteczki János hozzátette: a MOSZ segít abban, hogy ez meg is valósuljon.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke hivatalos külföldi kötelezettsége miatt csak a tárgyalás elején tudott részt venni. Ekkor kifejtette szervezetük véleményét, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek, illetve Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek is megírtak. A MOK elnöke, a kollégáitól kapott információi alapján, az MTI-nek azt mondta, csalódottak mert a több felelős döntéshozó szájából elhangzott ígéretet nem tartják be. A kormány a kormányhatározat érdemi tartalmát tekintve nem tágít, a lebonyolítás technikai részleteivel kapcsolatban pedig sok a kérdőjel - tette hozzá Éger István.
Semmilyen érdemi információval nem gazdagodtak, így ilyen szempontból akár eredménytelennek is lehet tekinteni a tárgyalást. Éger István feltette a kérdést: ha most kezdenek el adatot gyűjteni, akkor mire való a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet, valamint az elmúlt másfél év összes jelentéstételi kötelezettsége, adatgyűjtése?
Éger István szerint a legnagyobb probléma az, hogy az egyéni mentesség kérésére napokon belül úgy fogják rávenni kollégákat, hogy nekik fogalmuk sem lesz, ez mivel jár anyagilag, milyen adóügyi, munkaügyi következményei vannak. Ahhoz, hogy ezt meg tudják ítélni, érdemi adatokat, érdemi döntéseket, konkrétumokat tartalmazó anyagra lenne szükség - fejtette ki a MOK elnöke, hozzátéve: ilyet egyelőre a szakmai szervezetek sem láttak.
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket rögzítő kormányhatározat a múlt év utolsó Magyar Közlönyében jelent meg. E szerint a kabinet január 31-i határidővel kérte fel a tárcavezetőket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy intézkedjenek azok munkaviszonyának megszüntetéséről, akik a hozzájuk tartozó költségvetési szervekkel közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, és betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, továbbá megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt.
A határozat viszont azt is rögzíti, hogy ha a foglalkoztató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja, akkor a munkáltatói jogok gyakorlója - a kormány véleményének kikérése után - dönthet más közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő továbbfoglalkoztatásáról is.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdán két órán át egyeztetett az egészségügyi dolgozók szakmai érdekképviseleti szerveivel. Az egyeztetést után azt mondta: az érintettek köréről elindult egyfajta "számháború", ezért a következő időszakban tisztázzák a pontos adatokat, valamint a felmentés eljárásrendjének részleteit. Az államtitkárság adatai szerint hat-hétezerre tehető azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért - mondta Szócska Miklós.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 2 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 3 hónapja
- A megszűnt egyéni vállalkozások száma 2014 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 5 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 5 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?