kapubanner for mobile

Egy ausztrál nő abból él, hogy körbeutazza a világot

A 38 éves Georgia Hopkins öt évvel ezelőtt felmondott jól fizető munkahelyén, egy befektetési vállalatnál, hogy körbeutazza a Földet. Az ausztrál nő eddig 55 országban járt és 350 városban, kétszer Budapesten is. Blogot indított, később magazinokban publikált- írja a 24.hu.

A nő, aki Gigi néven publikál 2011-ben várt egy New York-i áthelyezésre a cégnél, ahol dolgozott. Nem kapta meg, nem akart tovább várni. Ráadásul magát a munkát szerette, de az iparágat nem. Felmondott és Indiába utazott, utána pedig hosszabb időt töltött Los Angeles-ben.

Ma már úgy gondolja, nem akar a szó klasszikus értelmében megállapodni, nem akar letelepedni, házat vásárolni. A pillanatnak él. A Daily Mail Australia-nak azt nyilatkozta, akar majd gyerekeket, de az utazást akkor sem hagyja abba: "Biztosan hiszem, hogy a gyerekek jóval többet tanulhatnak, ha úton vannak - az életről, különböző kultúrákról, nyelvekről, tiszteletről, elfogadásról és türelemről. Talán még többet is, mint egy osztályteremben." - idézi az oldal.

Utazásai kezdetén indította az It's beautiful here nevű blogot, aminek három éve egyre több figyelmet szán, ma már rengeteg követője van. Később szabadúszóként kezdett írni utazási magazinoknak. partnere lett egy légitársaságnak, több hotelnek és közösségi médiás együttműködést kötött különböző termékekkel. Igény szerint személyes útitervet készít az olvasóinak és árulja a limitált példányszámú nyomtatott fotóit is. Az Instagramon is 27 ezer követője van.

A nehézségek ellenére (honvágy, néha pénzhiány, elveszett csomagok, betegségek) a nő azt vallja "Mindig lesz valahol nyolcórás munkára lehetőség, de az életben csak egy esélyünk van, hogy az álmainkat valósítsuk meg. Ha nem ragadjuk meg, meg fogjuk bánni".

24.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek