Egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint azonnal változtatni kell a struktúrán.
Mivel a 65 év feletti orvosok a veszélyeztetett kategóriába tartoznak, nem praktizálhattak a járványhelyzet alatt. Mint a Népszava megírta, a házi gyermekorvosok majdnem fele kiesett az ellátásból. Voltak olyan körzetek, ahol egyáltalán nem maradt orvos, máshol pedig a korábbi 5-6 helyett egyetlen orvoshoz lehetett csak fordulni a beteg gyerekkel. A cikk szerint kérdéses, mi lesz ősszel, mivel akkorra számítanak a járvány második hullámára, és abban az időszakban egyébként is megnövekszik a vírusos megbetegedések száma.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint 5-10 éven belül megugrik a pályát - koruk okán - otthagyó orvosok száma, így sok helyen egyáltalán nem lesz, aki gyógyítsa a gyereket. Nagyon sok a 60-70 éves háziorvos és házi gyermekorvos, és vannak, akik már a 80-at is átlépték. Mivel kevés fiatal választja ezt a pályát, képtelenség feltölteni a megüresedett praxisokat. „Nem lehet abban a struktúrában folytatni az ellátást, ahogy az a járvány előtt működött. Most és azonnal kell változtatni!” - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.
A Népszava az az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól azt az információt kapta, hogy jelenleg 102 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen felnőtt háziorvosi és 105 házi gyermekorvosi praxis van az országban. A legnagyobb hiány a vegyes praxisokból van, ahol felnőtteket és gyerekeket is ellátnak az orvosok. Ezek közül 230 tartósan üres.
Póta György találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, beszámolt neki a helyzetről, és szakmapolitikai elképzeléseit is felvázolta.
Népszava
fotó: pixabay

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?