kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Egyre több az angol szó az irodai nyelvben

A munkahelyi szlengben egyre több az idegen szó. Különösen a multis világba csöppenve könnyen elveszhetünk az angol szavak tengerében. A dolgozók meetingelni mennek, hogy megtudják a sales targeteket, majd a pool car-ral tárgyalni. Az újonnan érkezetteknek akár hetekbe is telhet, mire kihámozzák, mit is akarnak közölni a kollégák.

A vállalati kommunikációban használt kifejezések igen változatos képet mutatnak, ráadásul az idegen szavak mára már oly mértékben elterjedtek, hogy akár egy külön szótárnyi anyagot össze lehetne állítani belőlük. Különösen igaz ez a multinacionális cégekre. Hogy miért használják az idegen szót, ha magyar megfelelője is van? A multiknál a vállalati kommunikáció nyelve legtöbb esetben az angol, máshol már presztízsokok, a fontosság növelése és a divat is szerepet játszik.


Meeting



A céges mindennapokban a leggyakrabban használt idegen szó a meeting. Míg 10 éve azt mondták, megbeszélésre megyünk, addigra ma már teljesen elfogadott, ha meetingre hívnak minket. A szó eredetileg találkozást, gyűlést, összejövetelt, értekezletet jelent. Értelemszerűen itthon értekezletet értünk rajta. A meetingen a cég belső ügyeit beszélik meg a résztvevők. Nem összetévesztendő a tárgyalással. Egy projekt indításakor használják még a kick-off meeting kifejezést.


Conference call (röviden conf call)



Szintén a multiknál divatos kifejezés a conference call, ami szó szerint fordításban magyarul annyit tesz: konferenciahívás. De mit is jelent pontosan? Ez egy olyan telefonhívás, amelynek több szereplője van. Több fajtáját különböztetjük meg: van olyan, amelybe bekapcsolódhat a hívó fél is. Meghallgathatja a többieket, és ha mondanivalója van, akkor közbeszól. Van olyan is, amikor csak hallgathatja az elhangzottakat. Általában akkor alkalmazzák, amikor globális vagy lokális problémákat, információkat osztanak meg egymással a különböző országokban dolgozó kollégák.


Consumer list



Az ügyfelekkel kapcsolatban lévő cégeknél gyakran hallani a consumer list kifejezést. Ez egy lista, amelyen az adott vállalat termékeinek, szolgáltatásainak vevői szerepelnek. Helyet kapnak benne a legfontosabb információk a vásárlókról: telefonszám, email-cím, és gyakran feltüntetik azt is, hogy mikor vásárolt utoljára, illetve milyen mennyiségben a cég vagy a személy.


Sales target



Az értékesítést folytató vállalatoknál legalább hetente szóba kerül a sales target. A target magyarul célt jelent, a gyakorlatban viszont általában azt az összeget jelöli, amit az értékesítőknek ki kell termelni az eladások segítségével a hónap vagy a negyedév végéig. Persze a targetet meghatározhatják egyéb egységekben is, célként kijelölhetik például az eladandó termékek darabszámát.


Cafeteria



Már álláskeresőként jó ismerni ezt a szót, ugyanis a cafeteria az állásinterjúkon és a munkahelyen is elég gyakran használt szó, ami az utóbbi két-három évben épült be a magyar nyelvbe. Magyarországon ugyanis egyre több cég alkalmazza béren kívüli juttatási rendszerként, ugyanis ezt jelenti a szó.


Brainstorming



A brainstorming tulajdonképpen egy kreatív szakmai beszélgetés. A brainstorming során általában néhány fő ül össze, céljuk pedig megoldást találni egy céges problémára. Hogyan tudjuk sikeresebbé tenni a vállalatot? Mit tegyünk a profit növelése érdekében? Milyen új fejlesztéseket vessünk be a jövőben? Hogyan tudjuk növelni az oldal látogatottságát? A brainstormingon ilyen és hasonló kérdéseket tesznek fel a résztvevőknek, akik ezután elkezdenek ötletelni. Egymás után felvázolják elképzelésüket, véleményüket, ötleteiket a témával kapcsolatban.


Indoor tréning



A csapatépítő tréningek egy fajtája. Az indoor tréningek tantermi körülmények között zajlanak, résztvevők csoportfoglalkozások keretében végeznek el életszerű szituációs helyzeteket. Ezek a helyzetek a szervezet megoldandó konfliktusait képezik le. A tréning témája lehet például a szervezetek közötti kommunikáció és annak javítása, az együttműködés erősítése vagy az új tagok beillesztése a csapatba.


Outdoor tréning



A csapatépítő tréningek egy másik fajtája, amely során a résztvevők a szabadban végeznek különböző feladatokat. Ez lehet barlangtúra, rafting, sziklamászás, kötélcsúszás, paintball, de lehet egy egyszerű együtt biciklizés is. Alkalmazásával erősödik munkatársak közötti összetartás, és a csapatszellem: a program során ugyanis folyamatosan segíteni kell a társaknak, a nehezebb helyzeteket együtt kell megoldani.


Pool car



Jelentése: céges autó. Napjainkban már szinte nincs olyan vállalat, aki ne biztosítana vállalati autót munkatársai számára. Sokan viszont nem engedhetnek meg maguknak, pontosabban kollégáiknak 10-15 gépjárművet. Vesznek két autót, pool carokat, vagyis a kulcsos autótat. Ezeket előre bejelentve bizonyos feltételek mellett vihetnek el a munkatársak, akiknek az üzleti út után általában kötelező visszaadniuk a kulcsot az ügyvezetőnek.


Task és task manager



A task az irodai szlengben feladatot jelent, a task manager pedig a Windows operációs rendszerekben a rendszer aktuális állapotára vonatkozó információkat megjelenítő segédprogram. Segítségével megnézhetjük az éppen futó programokat, a hálózat kihasználtságát.


FYI



Az e-mailezésben gyakran látható rövidítés. Angolul: For Your Information. Általában azokat a körleveleket szokták így kezdeni, amelyek a céggel kapcsolatos külső vagy belső információkat tartalmaznak.


Work-life balance



Egyre divatosabb kifejezés, jelentése: munka-magánélet egyensúlya. Napjainkban az emberek egyre több időt töltenek munkahelyükön, és egyre kevesebbet foglalkoznak magukkal. Nem ritka, hogy még este 10-kor is bent ülnek az irodában. A munka és a magánélet összhangba hozása nagyrészt a vállalatok feladata lenne. A cégeknek gondoskodnia kéne arról, hogy a családosok elég időt tudjanak gyermekeikkel tölteni, a fiataloknak pedig legyen elég ideje a kikapcsolódásra.


Staff



Személyzet, stáb. Staff alatt a vállalatnál munkát vállaló szellemi dolgozókat értik. Ebbe általában mindenki beletartozik, az informatikustól kezdve az értékesítőkön át az asszisztensekig.


Budget



Ez a szó a vállalat éves költségvetését takarja. A büdzsében határozzák meg, mire mennyit költhet a cég. Benne vannak például a marketingköltségek, a HR-költségek (bér, béren kívüli juttatás) és minden egyéb lehetséges kiadás.


Update



Frissítés. Egy témát aktualizálása információkkal. Használják az irodai nyelvben az update-elni kifejezést is.

Oroszi Babett
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy vezérigazgató és családja vesztette életét a városnéző helikopteren

A Siemens Mobility spanyol vezérigazgatója és családja vesztette életét a csütörtökön New Yorkban folyóba zuhant városnéző helikopteren –... Teljes cikk

Ezzel kell vigyáznia annak, aki irodai kávét iszik

A kávé, amit az irodai kávéfőzőkből fogyasztunk, egészségtelenebb lehet, mint amit otthon készítünk. A különbség elsősorban a kávéfőző... Teljes cikk

Mit vegyél fel az állásinterjúra? Így öltözködj, hogy komolyan vegyenek!

Az állásinterjún viselt öltözék kiemelt jelentőséggel bír az első benyomás kialakításában. Az ápolt, az alkalomhoz illő megjelenés azt... Teljes cikk